Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.19.a/9)

1982-08-17

6 A szocialista iparban az egy foglalkoztatottra jutú termelési érték kerületünkben kedvezően alakult. Az iparban a növekedés mértéke nagy szóródást mutat 0,5 és 43,7 % között. A legkisebb emelkedés az AFIT III.sz. Autójavító Vállalatnál, a legnagyobb a Hungaroszervíznél volt. Nagymértékű a növekedés a REANAG-nál, a Danuviánál és a Filmtechnikánál is. A termelékenység nagy mértékben csökkent a Kalapgyárban, mintegy 30 %-kal,kisebb mértékben az Aluminiumárugyárban 4,3 %-kal, minimálisan az EAG-ban 1 %-fcal. A Kalapgyárban a ter­melés csökkenése nem vonta maga után a létszám csökkenését. A piaci helyzetet nem tudták kellő mértékben felmérni és igy időközben feleslegessé vált létszámot sem csökkenthették le. Az Aluminiumárugyárba a félév során mintegy 100 uj dolgozó lépett be, akik a tavaszi munkák beindulásakor ki is léptek. A fluktuáció nem tette lehetővé a begyakorlottság, illetve a termelékenység emelését. A Vegyépszernél az 1 foglalkoztatottra jutó építési - szere­lési munkák értéke 4,5 %-kal csökkent. Abban az esetbe, ha a termelékenységet a bruttó saját termelési érték alapján vizsgáljuk, akkor a termelékenység kedvezően alakult. A termelékenység, a hozzáadott érték alapján fejlődést mutat. Az iparban a BFK-ban, az FSV-nél és a Hungarószerviznél van csökkenés, mig a Kalapgyárban ez nem mérhető, minthogy hozzáadott értékük nincs. A BFK-ban a romlást a költségek emelkedése és az export támogatás megszűnése okozta. Az ár és szabályozó változások hatása, a kedvezőtlen termék­összetétel, valamint a számitógépes adatfeldolgozás többlet­költségei miatt az FSV-nél kedvezőtlenül alakult a termelé­kenység. A többi vállalatnál fejlődés mutatkozott. Az építőiparban a hozzáadott érték alapján mért termelékeny­ség mindenütt emelkedet. J

Next

/
Thumbnails
Contents