Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.19.a/9)
1979-06-19
- 2 -Ugyancsak a gépipari és híradástechnikai vállalatok egyes termékeire jellemző, a többéves előszerződések rendszere, melyek specifikus kitöltésére a tárgy évet megelőző közösen megállapított időpontban kerül sor. Ezek a megállapodások vonatkoznak mind a belföldi, mind a szocialista export relációkra. Itt érdemel említést, hogy az Aluminiumárugyár éves termelésének mintegy 65 %-át teszi ki a keretszerződésben lekötött tételek értéke, de jelentős a Telefongyár ilyen jellegű szerződési állománya is. Más gépipari termékek esetében negyedéves szerződéseket, vagy eseti szerződéseket kötnek. Pl.: Fütőber. Az építőiparban lakásépítés esetén a szerződéseket az jellemzi, hogy mennyiségi és minőségi szempontból konkrétak a megállapodások, de ér szempontjából csak keretszerződésnek tekinthetők/ sok a tájékoztató árral jelzett tétel /. Ennek oka, hogy ugyan generálszerződéseket kötnek, de teljes vertikalitás hiányában szükséges alvállalkozók bevonása. Az alvállalkozók csak rövid határidőre hajlandók szerződést kötni, a generál-szerződés ár szempontjából így később konkretizálódik. Egyéb építési vagy szerelőipari tevékenység esetén a szerződéskötésekre a konkrét specifikáció jellemző, bér kiemelt munkákra vagy fenntartási munkákra előbb keretszerződéseket kötnek, /pl.: Vegyépszer/ A generál lakásépítési szerződéseknél az általános igénybejelentésnél cca. 1-2 év, konkrét teljes dokumentációval alátámasztott igény esetén hat hónap a gyakorlatban a szerződéskötések átfutási ideje. Egyéb épitő vagy szerelő tevékenységnél a feladat nagyságrendje szerint igen eltérő. Többször kénytelenek a vállalatok "kényszereterződéseket" /kijelöl, cs alapján kötött vállalkozási és szállítást szerződések/ is kötni, aminek következtében bizonyos már megkötött szerződések kielégítése késik. Ennek a szerződéses fegyelem megsértésén túl a vállalatra nézve egyéb hátrányai is vannak, /készletemelkedés/ J