Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.19.a/9)
1979-07-17
-14 -A helyzet ismeretiben kétséggel kell fogadni azt az 1980. évi vállalati előirányzatot, amely egy 600 millió forintos termelési értéken belül a korszerű és gazdaságos termékek volumenét 48 %-os részarányban határozza meg, annál is inkább, mert a korszerűsítésre sem koncepciójában, sem eszközrendszerében nem tekinthető kialakultnak. 1976 és 1978 között hangoszlopokat és stúdió-berendezéseket korszerűsitettek 41 millió forint termelési értékben és megszüntettek lemezjátszógyártást 9 millió forint értékben. 1979 és 1980 között 8 termékcsalád korszerűsítését irányozták elő 112 millió forint termelési értékben és 44 millió forint értékben óhajtanak termelést megszüntetni olyan helyzetben, amikor ma sem elégitik ki a belföldi igényeket. A korszerűsítéssel 45 fő foglalkozik, amelyek számát 80 főre emelik, f\z V. ötéves terv első három évében eredményük terhére 5,5 millió forintot, fejlesztési alap terhére 12 millió forintot fordítottak korszerűsítésre és ezen belül 300 ezer dollár tőkés devizát. Az V. ötéves terv hátralevő két évében eredményük terhére 10,5 millió forintot, fejlesztési alapjukból 1,5 millió forintot óhajtanak korszerűsítésre fordítani. A korszerűsítés mindenekelőtt a szállított rendszerekre irányult, mivel azonban a beszállító hazai háttéripar elégtelen, ezért a V. ötéves terv első három évében tőkés devizamérlegük 1 millió dollárral romlott. A korszerűsítés létszámmegtakaritása sem jelentős /kb. évi 10 fő/ és a nyereségnövekedés sem az /évi 2 millió forint/. Helyes ugyan, hogy 1,1 millió tőkés deviza szaldó javulást óhajtanak 1980-ig elérni, ez azonban sem piaci, sem gyártási oldalról nem megalapozott.