Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.19.a/9)
1978-08-04
,11 í it& adriaiÁ$>«1 ;wnki A szocialista munkaverseny szervezését ás irányítását 1978, I, félévében is ® vállalatok gazdasági vezetői, « szakszervezeti szervekkel és <8 KISz szervezetekkel közösen az MT-SzOT-KSSZ KB 1977, évi együttes határozatában foglalté’- alapján végezték. A tapsztalatok ezt bizonyít®* jók, hogy ma már az üzemk többségében a gazdasági vezetők munkaköri füladótoknak tekintik « szocialista brigádokkal való törődést, a brigádokkal való foglalkozást, konkrét feladatokkal veié ellátásukat. A pártbizottságok és pártalapszórvezeti vezetőségek elvi politikai ©unkájukkal segítik a szocialista brigádoazgalom szervezését és irányítását, Tapasztalhatók azonban olyan jelenségek is, hogy a szocíalistc brigádok munkáját folyamatosan nóta értékelik, az elért ered&ényekről a brigádok nem kapnak tájékoztatást. 29/ A versenyformák, vállalati rendszere Valamennyi vizsgált vállalat és Következet rjunkavorseny szabályzatát átdolgozta, Ezekben rögzítették a versenyformákat, ö verseny anyagi, erkölcsi elismerését. A versenyformák köziül /: egyéni-kollektív t/ a gyárak legfontosabbnak a szociáiistö brlgádtaizgalmat és az ifjúsági versenyaozgolawkat tekintik. 3• / komplex brigádok s%Bryozé.S.énok. eredjaényeij^lehgtősógei A kerületi vállalatok jelentős részénél tapasztalható törekvés arra vonatkozóén, hogy ©gy-egy feladót megöl dó sá rés komplex brigádot szer® vessenek. A Telefongyárban kedvező tapasztalatokat hozott 1977-ben a Vasas Centenárium Pályázat, ahol a feladatok döntő többségét erre a célra szervezett komplex brigádok oldották amg. Az itt szerzett tapasztalatok alap-fán 1978-ban <s vállalat saját kezdeményezésként meghirdette a pályázati versenyt, A Zuglói MÁV gazdasági egységeinél egy-egy komplex brigád laüködik. Tagjai műszók! irányítók, teljesítmény kiértékelők, forgalmi és kereskedelmi munkakörben foglalkoztatottak, Fő tevékenységük ©