Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.19.a/9)
1976-03
-4-b. / Tájékoztatás Üzemi Híradó beindítását határozták el. A Szerkesztőbizottságba a pártvezetőség, SzB. KISZ és a gazdasági vezetés vesz részt. Célja a vállalat gazdasági életéről és egyéb eseményekről a dolgozók megfelelő táj ékoztatása. c. / Fórumokat és találkozókat szerveznek, ahol a dolgozók napi problémáinak megtárgyalásával próbálják a tudatot formálni, a munkahelyi-közérzetet javítani. d. / Brigádmozgalom fejlesztésével, az üzemen belül kisebb munkáskollektivák, szocialista munkaközösségek létrehozásával javítani kívánják a munkafegyelmet. e. / A vállalat gazdasági vezetésével együttesen a munkaverseny részeként a munkateljesítmények és munkafegyelem értékelésében anyagi ösztönzéssel is szeretnék a kedvező hatást elérni. f. / Taggyűlések, szabad pártnapok, bizalmi értekezletek, termelési tanácskozások, szakszervezeti napok, ÜB és SzB ülések fórumait felhasználva a munkafegyelem és a szocialista öntudat javítását éves munkaterv megvalósításán keresztül kívánják biztosítani. A vállalat gazdasági vezetése a fentieken túlmenően uj ügyrendet készít, a termelés szervezését tovább folytatja, az ágazati önállóság decentralizálása mellett a központi elvek fokozottabb érvényesítését, munkahelyek anyagellátását, munkaszervezését, technológiai fegyelem visszaállítását, a minőségi és menynyiségi teljesítésének ellenőrzését anyagi eszközökkel is elő kívánják segíteni és a nevelő és ösztönző intézkedések mellett határozott adminisztratív intézkedésekkel JLs biztosítani kívánják a munkafegyelem megszilárdítását, a szocialista öntudat és elvárás magasabb szinten történő teljesítését. ./.