Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Aktíva értekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.19.a/7)
1966-02-23
s a tart, ti- ek éles lövészetét is ott bonyolítják le márc. 19.- én. Csányi Sándor, Telefongyár, lokátoros okMtó: Ismerteti a lokátoros kiképzés helyzetét: a cél az, hogy a hallgatók olyan alapot kapjanak, melyre a hadseregben is lehet építeni. Ezt az eddigi tanfolyamokon el is érték. Ebben az évben különösen a célkövetőéi gyakorlatok Jó végrehajtására fektetnek nagy súlyt. A Budapesti elnökségtől több szemléltető eszközt kér. Javasolja, hogy az óraszámokat és a tematikát vizsgálják felül, mert az óraszám nagy. Elmondja, hogy nagyon sikeres volt az a három napos összevonás, melyet a kiég- el közösen szerveztünk he g a kerületi Pártbizottság engedélyével. Marsi ^oltán, a FAÜ Récsei garázs elnöke: Az alapszervezetben a szervezeti fegyelem megromlott. Éhez hozzájárult a nagy fluktuáció is. A Vállalat pártszervezet nem foglalkozik az MHS- el, a párt ellenőrzés, a beszámoltatás hiányzik. A Polgári Védelmi oktatás eredményesen folyik, annak ellenőre, hogy az üzem jellege miatt is sok probléma merül fel. A gépkocsivezetői kiképzési feladatot maradéktalanul teljesíteni fégják. Birimacz István, a kerületi polgári védelmi osztály vezetője: Bevezetőben a polgári védelmi oktatás, a haza védelmének gondolatának ápolásáról s ezeknek fontosságáról beszél. Megemlékezik a Vörös “adsereg megalakulásának évfordulójáról. A PV oktatás eredményeinek elérésében a közös munka mellett annak is nagy szerepe van, hogy a pártszervezetek, az igazgatók a legtöbb helyen támogattak bennünket ebben a munkában. Az MHS szervezetek többségének hozzáállása pozitiv volt e munkához. Nem volt ugyan tapasztalatunk, de mindent megtettünk, hogy a feladatot teljesíteni tudjuk. A területre való kimenetelünk már vet fel bizonyos problémákat, ez nehezebb kérdés, mivel az üzemi fegyelem itt már nem hat. Hiányosságként veti fel az egyes területeken meglévő fegyelmezetlenségeket, a határ idők be nem taré tását az alapszervezetek részéről. A fegyelem megszilárdítása közös feladat tünk, ennek erősödése komoly mértékben javítaná a kerületi elnökség és az apparátus munkáját. Illés Béla GAFU elnöke: Az MHS szervezetük ebben az évben fejlődött, ebben szerepe van a kerületi elnökségnek, akik támogatják munkájukat. A negatívumok onnan adódnak, hogy a gazdasági vezetők még nem eléggé támogatják az MHS munkáját. Tagdíjfizetésük loo%, a PV oktatás iikeres volt, most Aéső Ízben inditották be 2o fővel a tért, ti.- i oktatást. A pártszervezet segítsége jó, a KISz- el vaéó együtmüködés gyenge. Javasolja az úrvezetői tanfolyam helyett® a nem szakmásitott gépkocsivezetői tanfolyam szó használatát. Bocskai Kálmán, Danuvia EB. elnöke: