Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.19.a/6)

1970-07-22

A két instruktori csoport területéről csak egy helyén a Tisza Bútor­ipari vállalatnál; fogják megváltoztatni augusztu 24.-re a taggyűlés lebonyolítását. A többi pártszervezeteiméi a fel­térképezett időkben tartják a taggyűléseket. A Tisza Bútornál a vál­toztatás oka az, ho. y átszervezés miatt nem Lesznek itthon a dolgo­zók s igy a párttagok se;:;. tartózkodnak. Az augusztusi és a szeptemberi taggyűlés lebonyolí­tásának sikerét igyekezni fognak biztosítani, de ezt a Sziráki elv­társsal is meg fogják beszélni. A korábban kiadott KB útmutatóját minden pártszervezetben megfelelő­en áttanulmányozták és az abban foglaltakat egységesen értelmezik. Az ezelőtt 2 évvel megjelent KB határozat, ami az akkori választás­sal volt kapcsolatos és a mostani KB határozat a vezetőség ujává­­lasztását illetően kérdéseket tettem fel a titkároknak, hogy m.’lyen különbségeket látnak. A különbségeket és az azonosságokat jól is­merik, a titkár személyének megvalasztása a szavazás lebonyolítása az augusztus és a szeptemberi taggyűlés napirendjeinek az értelmezé­se tisztázott a titkár elvtársak előtt. A titkár elvtársak beszámolóiból azt az általános tapasztalatot szűrjem ki, hogy általában mindenütt megfelelően készülnek a veze­tőség ujáválasztására.5dtag^H^H±?K Megfelelően készítik elő az au­gusztusi taggyűlést és foglalkoznak a szeptemberi taggyűlés előké­szítésével is. Azt is megemlítették, hogy az elmúlt hetekben igen sok volt a munkájuk, ami még tovább fog tartani. Ezért nem tudták több helyen a II. féléves munkatervet még elkészíteni. A munkater­veket egyébként az e havi taggyűlésen ismertetik és fogadtatják el. Budapest, 1970* VII. 24.

Next

/
Thumbnails
Contents