Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.19.a/6)

1968-05-22

r 12 -Ez bevált gyakorlat, évek óta folytatjuk. A sorrendet mindig úgy állapítjuk meg, hogy elsősorban a problematikus részlegek kerüljenek vitára. A dolgozók ismerik a tervet, probémákat, a megvalósított feladatokat. Az igazgatósággal és szakszervezet­tel minden évben leülünk, és közösen készítsük el a terveket. Soha nem volt olyan vita a pártszervezet és vezetőség között, amelyben ne tudtunk volna megállapodni. Javasolom, hogy az új gazdasági mechanizmus kihatásait egyszer közösen nézzük meg, mert vannak alapvető problémák pl. bérkérdé­sekben, jutalmazások körül, s ha ezt szó nélkül hagyjuk, bajok lehetnek. BüJICZI GÉZÁKÉ: Megköszönöm az értekezletet bezárom. elvtársak megjelenésétés a titkári k.m.ft.

Next

/
Thumbnails
Contents