Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.19.a/6)
1967-11-22
tervesett változása önmagában a nyugdijak jövő ovi emelését nera indokolja. A lakosság egyéb szociális ellátásában - a IX. kongresszus irányelveinek megfelelően - csak a paraszti családi pótlékok terén tervezünk számottevő intézkedéseket. Két ütemben /1968-ban 6s 19?0-ben/ megszüntetjük a munkás-alkalmazott és a parasztság családi pótlók ellátásában ma még meglévő különbségeket. Az I. fejezeten belül a harmadik téma a külkereskedelem és devizagazdálkodás irányítása. Elvi feltételeit a GB, ,át szabályozta ós néhány területen mái' konkrétan is hozott határozatot. Ezek szerint az ipari és kereskedelmi vállalatok külkéréskedeImi tevékenységét egyenlőre csak kisebb mértékben terjeszti ki. A térnélőszervek közvetlen külkereskedelmi tevékenységének kiterjesztését sokan keveslik és vitatják. A vita nem mondható alaptalannak, vagy helytelennek, ezért a jelenlegi rendezést nem tekintjük véglegesnek. A nagyobb szervezeti változtatásokat azonban helyesebbnek látszik olyan időpontra halasztani, amikor az új mechanizmus alkalmazásában a vállalatok már jártasabbak lesznek. A szocialista országokkal*fonnálló kereskedelmi kapcsolataink rendszerét és módszereit abból kiindulva állapítottuk meg, hogy a szocialista országokkal államközi egyezményekben vállalt kötelezettségeket az új gazdasági'mechanizmus feltételei között is maradéktalanul teljesítenünk kell. Ennek biztosítására elsősorban gazdasági ösztönzőket kell alkalmazni, de szükség esetén közvetlen utasitás is kiadható. A következő időszak fontos feladata, hogy a mechanizmus változásából eredő új módszeréket sikeresen alkalmazzuk a baráti országokkal való együttműködésben. Törekedni kell a kötelező kontingens-rendszer rugalmasabb alkalmazására, arra, hogy az árucsereforgalmi egyezmények nagyobb mértékben vállalati kezdeményezésre épüljön. A jövőben a nemzetközi egyezmények előkészítésébe megfelelően be kell vonni az érdekelt vállalatik is. A szocialista országokkal folytatott külkereskedelemben érvényes szabályok kidolgozásakor felmerült az a nezet, hogy a külkereskedelmi módszereinket csak átmeneti jelleggel léptessük életbe, mert a baráti országokban szintén folyamatban van a gazdasági mechanizmus módosítása, A döntő töKség véleménye szerint - ezt fogadta el a Gazdasági Bizottság is - az új irányítási rendszerben bevezetésre kerülő módszerek olyanok, hogy hazai viszonyaink között más baráti országok érdekelt nem sértve, teljes mértékben alkalmazhatók, tekintet nélkül arra, hogy egyik-másik ország-' bán a mechanizmus bizonyos elemei sajátosak, egymástól eltérőek lesznek. Az állami szubvenció /visszatérítés/ méreteit, ágazati arányait, általános feltételeit az ötéves népgazdasági terv határózza meg, pénzügyi kereteit pedig az állami költségvetés irányozza elő. Az 1968-?O-es évekre szóló állami visszatérítés mértékét és feltételeit ez óv október 31-ig határozza meg a kormány és azután közük a vállalatokkal.