Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1989-03-02

4. Az év végén és idén vállalataink döntő része elmozdult áraival. Áremelést hajtottak végre, mint pl : Aluminiurárugyár 15 %. Telefongyár 8 %, Danuvia 5-7 %-kal. Tehát megállapítható, hogy a vállalatok törekvése - a belépő áremelkedéseket - továbbhárítsák Az intézkedések azt segítik, hogy ma a társadalmi gyakorlatunkban a gaz­daság és politika viszonyában dinamikus átrendeződés megy végbe. A párttagok és pártónkivüIiek gondolkodásában szívósan tartja magát: a jé pol itika mi ndenhatéságába vetett hit, amely azzal a gyakorlattal járt, hogy sok olyan problémát, gazdasági szintű döntéseket, a politika rangjára emeltek, amely az adott szféra önmozgása során spontán módon rendeződött volna. Ebből keletkezett társadalmi feszültségek a politika feszültsége­­ként jelentkezett és jeIentkezik ma is, amelynek a feloldását a párttól és lehetőleg adni nisztrativ eszközöktől várták. A közgondolkodás minden társadalmi feszültségért a pártot tartotta és tartja felelősnek. A párt­tagok ha nem is a politikai elveket hibáztatja, azok megvaIósifásának hiányosságaiban véli felfedezni a legtöbb gondot. A gazdaság és a po­litika uj viszonyának elfogadtatásával, ennek bemutatásával kell és lehet növelni a közgondolkodás toleranciáját, a várható súlyos gazdasági problé­mák iránt és tehermentesíteni kell a közgondolkodás előtt a pártunk politi­káját, a mindenért, a minden társadalmi feszültségért viselt felelősség alól, Ma'á pártban felerősödtek a’sokszinű áramlatok. A párt helyzete rendkívül súlyos, amit a párttagok zömeezt a feszült politikai helyzetet gazdasági aIapók megróniásávaI hozza összefüggésbe. A közvéIeményben felmerül: jó dolog adósnak lenni? hová lett a pénz? Adriai kőolajvezeték, Bős-Nagymaros, stb. hibás beruházások. Tulajdonképpen a párt szociáIpoIiti­­kájánalapult az eddigi társadalmi közmegegyezés, amely fogyasztási alapon nyugodott. Ezt a jelenlegi gazdasági gondjaink szétziálták, megszűnt az életszínvonal növekedés. A párttagság megrendült az olyan alapelveket illetően, mint a szocializmus alapelve, a teljes foglalkoztatás,az életszínvonal szakadatlan emelkedése. A párttagok bizalma megrendült a központi vezetés felé, hiányolják a pártdemokráciát. Az alapvető kérdésekben nem kérik ki a véleményüket, mint pl: többpárt rendszer, tulajdonviszony, stb.Ez kisugárzik a területek felé, mint pl: nőtt a vezető ellenesség, vállalat, tanács, rendőrség, stb. J

Next

/
Thumbnails
Contents