Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1989-02-09

ben megalakulóban lévő alternatív szervezetek szervezőit beszélgetés Iefolytatására. Pelyhe elvtársnő: A párt nem fog tudni hatással lenni a középiskoIokra, ezért a pártba lépés korhatárának Iévi telét nem javasolnám. Jelenleg nem lehet meg­mondani mivel lehetne befolyásolni ezt a korosztályt, a KISZ sem tudott rájuk hatni. Nagyon fontos lenne tenni már valamint, mert ha továbbra is utólag értékelünk, vagy mozdulunk, a hatalemből az MSZM3 kiszorul. A párt felső vezetése az alapszervezeteket magára hagyja. Kun elvtárs: Úgy gondolom, hogy a KB ülése történelmi jelentőségű lesz. Pozsgai kijelentése az 56-os ellenforradalomról, a párttagság legnagyobb részét irritálta, az értelmiségi és kutatói területen dolgozók üdvözölték Pártirányitás túl centralizált, amitkifogásoInak a párttagok, nem tud alul róI építkezni. El kényeImesedtünk, amiatt nem tudunk élni az önállósággal. Égetőné elvtársnő: Meggyőződésem, hogy a konresszus időpontjának előrehozására van szükség. Lehet, hogy elkényelmesedésünk miatt nem tudunk élni az önállóság adta le­hetőséggel, de programra akkor is szükség van. A párttagságnak bűntudata van a kialakult helyzetért, hiszén mindenhonnan és minden nap ezt hallja. Ez alól a bűntudat alól csak a párt felső vezeté se menthet i fel. Nátron fontos a felső vezetés között megteremteni az egységet. Összefoglaló: Szkokán eIv t á r s: A jelentés jó felfogásban készült. Tagfelvételi munka mi nősitését összekap­csolja a mai vitatott kérdésekkel, s vizsgálja azokat a feszültséget előidéző

Next

/
Thumbnails
Contents