Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1989-03-23
ni • Válasz a feltett kérdésekre: Sere József eIvtárs: A jelenlegi helyzet megköveteli, hogy a pártszervezetek kifelé forduljanak.Az apparátusban dolgozó munka társaknak a munkáját ott kell hasznosítani, ahol a mozgalmi munkának eredménye kézzelfoghatóan jelentkezik. A legképzettebb munkatársakkal kívánjuk erősíteni a lakóterületi pártszervezeteket. Ezzel nagyobb teher rakódik a kerül eti pártbizottság apparátusában maradókra Ezért belső átszervezésre kerül sor. ,A Budapesti PB 30 ezer rt-tal kevesebb bérköltséget hagyott jóvá, ami miatt béfjeIszetésre nem kerül sor, sőt a 13. havi juttatást is elviszi. A tanácstagok, szolgáltatás, egészségügy, oktatás területén dolgozó párttagok átjelentkezéséi rregoeszéI tűk az adott pártszervezetek titkáraival. Erre határozatot sem a KB sem pedig a BPB, de a kerületi PB sem hozott. A körzeti párta Iapszervezeteket akcióképessé kell tenni, hogy az országgyűlési képviselő választásokat fel tudják vállalni, amihez aktív, jól felkészült, akcióképes párttagokra van szükség. Az oktatás területén a bölcsődék, ovódák, ált. iskolák és középisko Iákban dolgozó párttagjainak átjelentkezésére gondoltunk, mert a BPB kezdeményezi az ágazati PB-k megszüntetését. Elképzelhető, hogy a régi szervezeti formában fognak működik ezek az alapszervezetek. Vélemények, hozzászólások: Devecsei József eIvtárs: A körzeti aIapszervezeieknek meg kell határozni a konkrét feiaaatai t. Értelmes, teljesíthető célok felvállalása legyen a feladatuk (pl: hiába harcoltunk, hogy az egyik közért tartsond tovább nyitva, erre a válasz, bezárták, stb.) Megkezdődött a lakóterületi PB-k szervezése, de sem a joga, sem a hatásköre nem tisztázódott. Vannak olyan feladatai is az aiapszerve - zekéknek, ami lejáratja az egész pártszervezetet, mint pl: lakóbizott-J