Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1988-03-10
Szabó elvtárs: A VT elnököket, az őket is érintő politikai, gazdasági rendezvényeinké minden esetben meghívjuk. Reagálás az észrevételekre: Sere elvtárs: Egyetértek azzal, hogy fel kell tüntetni, hogy melyik titkárhoz, mely üzemi, intézményi pártbizottságok tartoznak. Hogy túl sokat vállalunk fel: a feladatok meghatározását fel kell tüntetni a szervezeti, mőködési szabályzatban. A pártmunka alapjaiban nem változik. Az instruktor a kerületi pártbizottság és az alapszervezetek között, "összekötőkapocs", ennél többről van szó. Képviseli a kerület választott testületéinek határozatát, egységes értelmezését, a végrehajtást segiti, ellenőrzi. A munkatársaknak a feladataikon túl egyedi megbízatásokat is végre kell hajtaniuk, ami munkájukkal összefügg. a tömegszervezeti felelősnek ismernie kell a feladatokat, annak végrehajtását segítenie kell. A párt irányítás a tömegszervezetekre is kiterjed. Az adott szervekben dolgozó kommunistákon keresztül a feladatok végrehajtását ellenőrzi. A gazdaságpolitikai kérdéseknél a súlyponti feladatokat meg kell fogalmazni, amit végre kell hajtani, hogy a termelő Tevékenység megfelelően menjen. A gazdaságpolitikai felelősnek foglalkoznia kell a szocialista munkaverseny mozgalommal, a szocialista brigád mozgalommal, mert a termelési célkitűzések megvalósításában meghatározók vállalásaik. A VT elnökök klubja keretében vélemény és tapasztalatcserére is sor kerül, ami nem nélkülözhető. Az ideológiai titkár felügyeli, összefogja, irányítja a párt, gazdasági és tömegszervezeti képzést, továbbképzést. A módosítási javaslatot, a Tanács Művelődési, Ifjúsági és Sportosztályra vonatkozott. Szakmai követelményt megszabni nem lehet, követelmény a középfokú állami, politikai végzettség.