Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1988-02-18

gainkat, több alkalommal besegítettünk a Dudapesti Pártbizottságnak, a KB Irodának és a népi ellenőrzésnek a munkájába, ha kerületi ügyekkel foglalkoztak. Ezek a vizsgálataink is minden esetben korrektek voltak, 1987-ről áthúzódó, lezáratlan ügyünk nincs. Barbay elvtárs, mint témafelelős jól szervezte, koordinálta a bejelentéseket intéző csoport munkáját - minden esetben eredményesen segítette az ügyek intézését. E jelentős politikai munkának szakértőjévé vált. Nem kis energiát és időt igényelt ennyi bejelentésnek, kérésnek, pa­nasznak az intézése. Egy-egy ügy rendezése, a vele való foglalkozás sok mér­get, idegességet, feszültséget hord magába. De alapelvünk az, hogy aki eljut odáig, hogy felkeres minket gondjával, problémájával, azzal körül­tekintően kell foglalkozni és úgy kell a kérdéshez hozzáállni, hogy hogyan lehetne segiteni, megoldani és nem pedig úgy, hogy miért nem lehet, főleg azért, mert ha nekünk kis ügynek is tűnik a bejelentőnek talán ez a legnagyobb gondja. Igaz, lazul az állampolgári fegyelem, az erkölcsi magatartás, az etikus viselkedés - ezzel arányosan nő a rágalmazók, intrikálok száma, de ezek a bajkeverők névnélkül, vagy fantom néven jelentkeznek és általában a közérdektől messzeállnak. Viszonyunk is ilyen hozzájuk, zavarkeltéshez nem vagyunk partnerek. Örvendetes, hogy panaszok száma csökken, ez a tanácsi és IKV munka jau­­lását jelzi, de azt nem, hogy elégedettek lehetünk, mert a panaszok tartalma továbbra is eléggé lehangoló. Még mindig több esetben a panasz előzménye: - a szakszerűtlen, lassú ügyintézés, a lélektelen bánásmód, a korrupt magatartás, az arrogáns, le­kezelő hangnem. Még mindig félként kezelik az állampolgárokat, ezért a félvállról való hozzáállás, a fél megoldásokkal való operális eléggé gya­kori. A realitáshoz az is hozzátartozik, hogy az állampolgárok egy része ingerültebb, idegesebb, erőszakosabb, mint korábban volt és ez hangne­mében, magatartásában is megmutatkozik. Ezért esetenként az előadók, az ügy_ intézők a kiszolgáltatottak a durvaságnak, különféle atrocitásoknak Azért, mert valaki az államigazgatás területén vállalt munkát, nem kell neki arctalan ügyintézővé, meghunyászkodó aktakukaccá válni, de ne ő legyen a felemelt hangnem kezdeményezője, mert amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten. Ha valakinek nincs türelme az emberekkel való foglalkozáshoz,

Next

/
Thumbnails
Contents