Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1988-12-08

5 A Magyar Néphadsereg Művelődési Háza reprezentatív közművelő­dési intézménye a fővárosnak, illetve a kerületnek. Rendez­vényeik többsége, - a Ház jellegéből adódóan - nem nyitott a lakóterület felé. Szerveznek azonban olyan programokat is (színházi előadások, filmvetítések), melyeket a kerület lako­sai is látogathatnak. Törekednek arra, hogy a kerületi Tanács­osai s rajta keresztül a közművelődési intézményekkel is haté­kony együttműködést építsenek ki. A Pákozdi Antal Úttörőház a kerületi általános iskolások moz­galmi tevékenységének szintere. Az Úttörőház munkáját a sokszí­nűség és az új kezdeményezések jellemzik, kiemelkedő módszer­tani tevékenységük is. Szakköreik (számitógépes, manuális), kirándulásaik igen vonzóak a gyermekek számára. Szoros a kap­csolatuk a kerületi Úttörőelnökséggel és a Tanács Művelődési Osztályával. Program ajánlatuk színesítését jól szolgálná a kerületi közművelődési feladatokat is ellátó intézményekkel (múzeumok ) való kapcsolatuk kiszélesítése. Nemrégiben került sor a ház felújítására, azonban még mindig problémákat okoz a helyiségek kis száma. Pénzügyi ellátottságuk bővítése, melyet a kerületi tanulóifjúság létszáma is indokol, még szín­vonalasabb tevékenységet tenne lehetővé. A Petőfi Csarnok fővárosi ifjúsági szabadidő központként műkö­dik. Felügyeleti szerve Budapest Főváros Tanácsa. A Csarnok 1985-ben nyitotta meg kapuit. Új tipusu szabadidő központként előzmény nélküli intézmény a fővárosban, igy működési felté­telrendszerének kialakításában sem lehetett példákra támasz­kodni (pénzügyi és tárgyi feltételek). A Petőfi Csarnok alapfeladata: a fővárosi ifjúság szórakozásá­nak, szabadidő eltöltésének szervezése, kiemelten a környező kerületek fiatalságának (VI., VII., XIV. kerület). A Csarnok jól és igen gyorsan bei1leszkedett a kerület közmű­velődési hálózatába, kialakítva sokrétű feladatkörét. y J

Next

/
Thumbnails
Contents