Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1987-11-19

I. A vállalat bemutatása A Volánspec Fuvarozó és Szolgáltató Vállalat -korábban 22-es Volán- 36 éves múltra tekint vissza. Jogelődjét a Gépipari Fuvarozó Vállalatot 1951-ben alapította a Kohó és Gépipari Minisz­térium. Járműállománya 44 tehergépkocsiból és 9 pótkocsi­ból állt. A vállalat 72 dolgozója, annak idején igen mostoha körülmények között végezte munkáját. A KGM létrehozott egy másik célfuvarozó vállala­tot is, a Járműipari Fuvarozó Vállalatot, majd a két célfuvarozó vállalatot 1953-ban Gépipari Autófuvarozási Vállalat/GAFU/ néven összevonta. Az egyesitett vállalatnál ekkor 45o személy dolgozott és 176 teherautó, 24 pótkocsi látta el a KGM vállalatok árufuvarozását. Kisegítő tevékeny ségként járműfenntartással is foglalkoztunk. Az évek során a vállalat tevékenysége folyama­tosan változott. Munkánk nagyrészét továbbra is a KGM vállalatok termeléséhez szükséges anyagok, gépalkatrészek, felkész,-és késztermékek szállí­tása adta. Átvettük a KGM vállalatoktól az export­csomagolást, külön ládagyárat létesítettünk. A kis- és középgép szállításokon kívül egyre több lett a nehézteher szállítás, amely később döntő szállítási profilja lett vállalatunknak, és ehhez mérten fejlesztettük gépjármű-parkunkat. A vállalat további életére legnagyobb hatást a KPM Autóközlekedési Vezérigazgatóság, majd a VOLÁN Tröszt irányítása alá való tartozás jelen­tette 1963.évtől. I? J

Next

/
Thumbnails
Contents