Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1987-03-12
A párt és a szakszervezet között jó kapcsolat alakult ki. A Budapesti Finomkötöttárugyár KISZ Bizottságával való munkakapcsolatra ez kévé sbé mondható • A kezdeti megfelelő' együttműködés megromlott, melynek tényezőit a következőkben látjuk ;- Munkamódszer, stílusbeli fogyatékosságok voltak llajmási elvtársnőnél és jelentkezik Papp elvtársnál. Presztízs harc folyik, az elvi együttműködés, a közös célokra való koncentrálás, munkatársaik mozgósítása helyett.- Az előzményekben felsorolt jószándékú, segíteni akaró bírálatokat llajmási elvtársnő nem vette figyelembe, igy a személyi konf liktusokat előidéző okok nem csökkentek, konzerválódtak. Ennek következtében is a Vezérigazgató vesztett népszerűségéből. A párt és a társadalmi szervek vezetőit nem fogadta el partnerként. Meg kell jegyeznünk, hogy a megítéléshez a következők is hozzátartoznak;- Szakmai hozzáértését nem kérdőjele zik meg.- Dicsérik teherbírását, nyitottságát, a fizikai dolgozókkal kapcsolatos fogadókészségét, az l.sz. gyárban történő gyakori mühe lylá to gatá s á t.- Papp Csaba elvtárs nem mindig helyesen értelmezett politikai tekintélyvédés címén magatartása rugalmatlanabbá vált, és az utóbbi időben kompromisszumokra már nem törekszik. Beszélgetések során Papp elvtárs személyét a következőkben bírálták;- Csökkent a tekintélye a Pártbizottságnak, Végrehajtó Bizottságnak és ezt többen Papp elvtárs személyéhez kötik.- Nem tartják kielégítőnek a tömegkapcsolatát. Felvetik, hogy keveset jár a dolgozók között.