Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1986-08-28

2. napi rendi pont Szóbeli kiegészítés: Sere elvtárs: Kerületünk politikai, mozgalmi életeben jelentős súlyt képez­nek a lakókörzeti pártszervezetek. Az 1tt élő, dolgozó párttá gok száma nagy dinamikával emelkedik, míg 19BC-ban 3950 fő volt ez ma mái 4 650 fő. k kerület párttagságának 33 %- a. Nemcsak létszámban, hanem, struktúrájában, működési mechaniz­musáé ári is jelentős változások következtek be az elmúlt évek ben. Ezért szükséges volt a decentralizálás, új politikai körzet natárok kijelölésé. Változott a tagság összetétele is, lényegesen több aktív dolgozó (GMK, melléküzemági, kis­iparos, kiskereskedő, stb) párttag van a körzetekben. Sok minden változott, módosult, de az irányítás konstrukciója alapvetően nem, a felépiítás konzerválódott. A jelenlegi irányítási formában jelentős eredményeket, több területen nagyon tartalmas, színvonalas politikai munkát végeznek, felada­taikat a körülményekhez képest jól látják el. Azért állunk elő a változtatási igényével, mert szeretnénk e területen többet produkálni, a növekvő igényeknek jobban megfelelni és nem a mára, hanem a holnapra felkészülni. Cél­irányosabb, szakszerűbb munkára van szükség. Ennek szerveze­ti kereteit kísérleti jelleggel, vagy akár véglegesen ki kell építeni. Azok foglalkozzanak az operatív irányítással, a mun­kavégzés segítésével, ellenőrzésével, akik ehhez legjobban értenek, e terület gondjait, problémáit legjobban ismerik. Ezek nem mások, mint a lakóterületi aktivistáink. Nagyon nagy szellemi és tapasztalati teke vari ezen a területen, amit még nem tudtunk megfelelően hasznosítani. A kerületi PEJ irányító, segítő és ellenőrző munkáját a körze­ti alapszervezetek vezetőségei, differenciáltan, általában kritikusan értékelik. Vannak, akik jónak, kielégítőnek minő sítik. Vannak, akik nem tartják megfelelőnek, konkrétabb, az idősek problémáit megértő, több segítséget várnak. Igény-

Next

/
Thumbnails
Contents