Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1986-04-10

tagsága előbb pártcsoportértekezleteken, majd 1986. március 17-én párttag­gyűlésen tárgyalta az összevonás kérdését. Tekintettel a gazdasági feladatok végrehajtásának elsődlegességére, a tag­ság az egységes, egy pártalapszervezetben megvalósuló politikai irányítás támogatásában foglalt állást. (Az alapszervezet taglétszáma 25 fő, a tag­gyűlésen jelen volt 21 fő. A tagságból 19 fő támogatta az alapszervezetek összevonását, 2 fő tartózkodott.) Az esetleges összevonással - mely a területi elvtől való eltérést je­lenti - a 3 önálló alapszervezet pártvezetőség irányításával a XI. kerü­leti Pártbizottság hatáskörébe kerülne a 4. számú üzemegység pártalapszer­­vezete is. Az új felállás az eddiginél jobban biztosítaná a feladatok egységes értelmezését, végrehajtását, a gazdaságpolitikai célok megvalósitását. Az MSZMP XI. kerületi Bizottsága kéri a pártbizottságunkat, hogy a szer­vezeti változtatással kapcsolatban foglaljon állást, hogy ennek figyelembe­vételével kezdeményezhesse a Budapesti Pártbizottság felé a területi elvtől való eltérést. Az előterjesztést készítette: Takács Sándor politikai munkatárs

Next

/
Thumbnails
Contents