Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1986-04-10

KISZ szervezeteink munkamódszerüket, munkastílusukat, irányí­tó síik rendjétigazitsák jobban atagság összetételéhez.A tes­tületi munkában kapjon nagyobb szerepet a rétegek, korosztá­lyok sajátosságainak érvényesítése A szervezetek tevékenysé­gét a fiatalok rétegei felé való nyitottság jellemezze. KISZ szervezeteink munkájuk során az egyes ifjúsági rétegek­ben a következőkre helyezzék a hangsúlyt; A dolgozó fiatalok között célirányosabb, színvonalasabb munká­val, hasznos cselekvést biztosító programokkal növeljék befo­lyásukat. A fő figyelmet a munkás fiatalok megnyerésére fordít­sák. A nagyüzemi munkásfiatalok mellett tartsák fontos feladatuk nak szövetkezetekben, szolgáltatásban, valamint a kisebb üze­mekben dolgozó fiatalok megnyerését. Segítsék elő, hogy a fia­talok a helyi célokat, valamint a velük szemben támasztott kö­vetelményeket megismerve eredményesen vagyenek részt a felada­tok megvalósításában. Politikai eszközökkel is segítsék a kie­melkedő teljesítmények elismerését, az arra alkalmas fiatalok előmenetelét, vállalatok vezető testületekben való részvételét. KISZ szervezeteink fontos feladatként kezeljék az értelmiségi fiatalok szakmai tudásának kibontakoztatását, a helyi és tér­delni közéletbe, a KISZ szervezet munkájába való bevonását. Fordítsanak vagy figyelmet a pályakezdőkkel való kiemelt fog­lalkozásra. Építsenek jobban szellemi kapacitásukra, felké­szültségükre, az egészségügyi kultúra, a közművelődés, közne­velés, a műszaki technikai fejlesztés helyi és kerületi fela­datainak kimunkálásában, megvalósításában. Szervezzenek a ke-

Next

/
Thumbnails
Contents