Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1986-04-10
2 Fogalmazódjék meg, hogy dolgozó népünk: _ .gyeiért a szocialista társadalom építésének soron levő feladataival;- munkájával tevékenyen részt vesz népgazdaságunk jelenlegi nehéz helyzetének javításában, gondjaink, problémáink fokozatos felszámolásában;- cselekvőén részt vállal a VII. ötéves terv célkitűzéseinek megvalósításában;- magáénak vallja és tudatosan vállalja az elmúlt 41. év politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális fejlődésünket, eredményeinket;- küzd- más népekkel együtt - a béke megőrzéséért, a fegyverzet csökkenéséért, az enyhülésért és a bizalom erősítésének elősegítéséért. II. A kerületi dolgozók felvonulása 1. A kerületi dolgozók felvonulásában kifejezésre kell juttatni:- a magyar és a szovjet nép barátságát, a szacl^llvta közösséghez tartozásunkat;- jelenlegi gazdasági körűimé:yeknsk megféLélőén a kerület politikai célkitűzéseit;- üzemek, intézmények termelésre vonatkozó feladatait, céljait, eredményeit;- az internacionalizmus,, a békeszeretet gondolatát;- tükröződjék az elért eredményekben a tudomány, az alkotó munka, a kultúra szerepe.