Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1986-04-10
7 . A felügyelő hatóságokkal együtt kell a négy néhez helyzetben lévő vállalat kibontatkozási programúját elkészíteni. Pribék elvtárs: A jelentés - véleményem szerint - minden feltett kérdést megválaszolt. Az 1986-ban a külgazdasági helyzetnek nagyobb hangsúlyt kell adni. Jobban fel kell dolgozni a magyar gazdaságra ható belső és külső tényezőket egyaránt. A külgazdasági tényezők közül erőteljesen hat gazdaságunkra az olajárak csökkenése, mely eddig kb 200 mill.Ft dollár vesztességet jelentett az orszságnak. A belső tényezők közül a pártszervezeteknek is kiemelt figyelmet ekll fordítaniuk a bérek és a teljesitmények összehangolására. Kraycsy elvtárs: A jelentés megfelelő tájékoztatást adott a kerület vállalatainak helyzetéről. A meghatározott feladatok jók, végre kell hajtani. A Filmtechnikai Vállalat alap hiányos lett, mert a Pénzügy Minisztérium az előző évek hibás elszámolását 3,6 mill. Ft birsággal büntette.A vállalat feladata ° 1 y' n terület ellátása, amely az elmúlt években alacsony támogatást kapott, ezért a vállalat célja az 1986-os és azt követő években, új fizetőképes piac keresése. 1986-ban magasabb termelési tervet határoztunk meg, mely 90 %-ban rendeléssel fedezett. Jelenleg problémát okoz a vállalat számára, hogy a Külkereskedelmi Minisztérium 11 mill.Ft-os rendelés teljesítésére nem adta meg az engedélyt. A vállalat számára is nagy gondot okoz, hogy a technolóiája nagymértékben elavult, ugyanakkor a fejlesztési pénzeszközei szűkösek. 3