Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1986-02-20
5 nál is csökken a szák mi-ikósgárda, és elgon Jolkod tat-ó , hogy köztük haiu ’ no év alatti fiatal alig va’u Az elvándorlás okaként elsősoi'ban a nem kielégítő k’.'t’eset 'említhető, de nagy szerepe van a kor»zerüllrn térni* lőhcrcndezéscknek és munkaköi'üli’iényekn >k is, A gazd .-.ságpo l Lt ikai célok gyekor! rné los i tűséből egyesek azt a következtetést vonják le, hogy a tartósan romló gazdasági helyzet kikezdi a párt vezető szerei t. Foga 1 m • znak úgy is, hogy a párt lassan ki vonul a gazd i.ságból vagy lcgalábhis gyengül szervező, irányító, ellenőrző tevékenysége, pedig az eddigi eredmények, sikerek mindenképpen a pórt hosszú távú gazdaságpolitikáját és hozzáértő gazdasjgirányitó, szervező munkáját igazolják, A stagnáló gazdaság a viszszaesö életszínvonal polarizálja a munkásokat is, A politikailag szilárd többség mellett, nőtt az elégedetlenkedő, a kételyekkel küzdő munkások száma és hangért je. A szakszervezet szerepét, a demokrácia fejlődését elfogadják, de a megvalósításánál problémát látnak. Sok. a formális mozzanat, A szakszervezet érdekvédelmi funkciója, mozgalmi munkája vállalatunknál gyengül, A vál lalatnál dolgozó f iatal munkások. számára a' marxizmus -leninizmus mint els ; jjú t 1 tható ismeret jelenik meg. Életismere tűk , é le 11 apas z. t al atuk szerényebb. Élményanyagúkat szocialista viszonyok között gyűjtötték. A szocializmusról kialakito11 kép jelentős raértékben megvá11ozott, a társadalomtudomány és a társadalmi gyakorlat esetenkénti zavarai, ellentmondásai. eligazodásukatneheziti, befolyásolja. Élénken reagálnak az. elmélet és a gyakorlat ellentmondásaira, bátran bírálják a kedvezőtlen társadalmi - vállalati jelenségeket, A gondjaik között meghatározó a lehetetlen lakáshelyzet, és a pályakezdés. Ugyanakkor könnyebben mozgósíthatok, erős közöttük a cselekvési akarat, a többletmunka J