Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1985-11-21

A politikai vitakörök vezetőinek kiválasztása, felké­szítésük ; Pártszervezeteink nagy gondot fordítanak a vitakörök veze­tőinek , kiválasztására, Vitakörvezetőknek részben intéz­ményi, állami és politikai vezetőket, részben külső elő­adókat kérnek föl. Utóbbiak kiválasztásánál, illetve fel­kérésénél legtöbbször ügyelnek arra, hogy a meghívott elő­adó a témában jártas, jó vitakészségéről ismert, uj info­­mációkat nyújtó legyen. A helyi vezetők pártmegbízatásként látják el vitakörvezetői feladataikat. Döntő többségük párttag ( 98 % 9 és 51 ',5-uk több mint 15 éves tagja a párt­nak, és több mint 50 %-uk felsőfokú politikai, szakmai vég­zettséggel rendelkezik. , vitakör vezetők felkészítését az 1980-as kerületi Párt­végrehajtó Bizottság határozatának megfelelően a kerületi Pártbizottság , a közbeeső pártszervezetek és az alapszervezetek végzik. Különösen nagy az érdeklődés a vitakör vezetőink körében a Budapesti Agitátorok Fóruma - és a Politikai vitakörök Vezetőinek Tanácskozása iránt, melyet folyamatosan szervez a Budapesti Pártbizottság, kitűnő előadókkal. A kerület felkészítésükben segítséget nyújt, az évi 3-4 alkalommal az információ felelősökkel közösen szervezett tájékoztató megtartásával. Vitakörvezetőink rendszeresen résztvesznek a propagandista felkészítő tanfolyamon. A körök vezetői kiemelték a központilag kiadott színes fü­t, titkári tájékoztatókat, a Budapesti Fórum s más segédanyagok hasznosságát felkészülésükben. Részvétel: A vitakörökön a témákat figyelembe véve párttagok, illetve párton kívüliek, magasan kvalifikált szakemberek és munkások változó létszámban vesznek részt. A résztvevők több, mint 60 %-a párttag, 50-55 %-a munkás, 25-30 %-a fiatal, illetve nő. / Az itt közölt adatok megkö­zelítő pontosságnak, mert az alapszervezetek a foglalkozá­sokon megjelentekről nem vezetnek statisztikát. /

Next

/
Thumbnails
Contents