Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1985-08-29
10 Káderkérdéseel kapcsolatban: a kádereket a pályázati rendszernek megfelelően kell felkészíteni. Az én tapasztalatom,hogy a szövetkezeti politikában fejlődés mutatkozik. Jó lenne, ha kevesebb vezetőt vonnának be a politikai munkába. Sere elvtárs: Azzal a céllal .terveztük a szövetkezeti pártbizottság be számolatatását, hogy most már több mint két évvel megalaütása után áttekintsük saját önértékelésük alapján végzett munkájukat megítéljük, hogy meddig jutottak, hol tartanak a szövetkezeti terület politikai, íjiozgalmi munkájának összefogásában, irányításában és léphetünk e tovább. Megítélésem szerint erre a jelentés megfelelő alapot ad, eléggé kulturált, de tudatosan ovatos módon állították össze közlendőjüket a Kállai elvtársék. A pártmunka, a mozgalmi élet nagyon összetett és bonyolult események összessége. Egy ilyen beszámolóban teljes tükörképét adni a végzett munkának az csak egy elvetélt óhaj lehet. Éppen ezért nincs is ilyen igényem, de olyan van,' hogy egy beszámoló pártszervezet meglévő gondjairól, problémáiról ennél nyitottabban, önkritikusabban szóljon. Ez a felfogás a feladatmeghatározást és a testületi minősítést segitségadást is jobban segíti. Személyes tapasztalatom a beszámoló főbb megállapításaival megegyozőek, de pártmunka néhány igen jelentős területéről kritikusabban szólnék. Főleg azért, mert a szövetkezeti PB megalakításával nem kezdődött uj időszámítás e területen, a munkavégzés folyamatos csak szervezeti és működési forma lett uj o á Szöv.PB-t azért hoztuk létre, hogy az itt folyó politikai, mozgalmi munka összefogása, irányítása terület jellegének megfelelőbb, szakszerűbb és konkrétabb legyen. Azok irányítsanak, vezesenek, akik e területen dolgoznak és értik, ismerik a szövetkezeti párttagság, a dolgozók gondjait, problémáit. Ettől az uj konstrukciótól azt vártuk és várjuk, hogy minőségében kézzelfoghatóan fejlődjék a pártmunka. Sok területen a fejlődést el kell ismerni, meg kell ezt becsülni, de úgy, hogy a meglévő gondokat ez ne takarja el. 12 J