Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1985-08-29

r! . 8. A nehéz gazdasági helyzet ellenére kedvezően alakult a szövetkezeti szektor tevékenysége. Kisebb a differen­cia rodás, mint az államivállalatoknál. A 15 szövetkezet és 6 kisszövetkezetnél ezt tapasztaltuk., A szóródás itt is megvan pl: egy szövetkezet a XIV. építőipari 15 mPt a vestesége, vagy az ÉPLAK, ahol az ismert vezetői válság zajlott le az I. félévben közel 20- %-kal kevesebbet ter­meltek, mint tavalyi I. félévben, ZUGLÓPLASZT-nál is látszanak gondok, de elmondhatjuk az átlagról, hogy gazda­sági fejlődés regisztrálható, sőt ez a fejlődés magasabb a többinél a Lendület Cipő és a Prizma szövetkezet ese­tében. Mi a magyarázata: kis szervezetek, piacérzékenyeb­bek, mint a nagyvállalatok zöme. A gondok azonban meg­egyeznek, mint pl: értékesítés, anyagbeszerzési nehézsé­gek, stb. A szövetkezeti pártbizottság mellett működő gazdaságpoli­tikai bizottság újszerűén kiséri figyelemmel az eseményeket A Tehermoplasztika elnöke számítógépre vitte a szövetkeze­ti szektor adatait, mely lehetőséget nyújt a figyelem fel­felkeltésre. Javasoljuk: necsak követői legyenek az eseményeknek, hanem próbálják aztokat megelőzni. Az alacsony hatékonyságú szövetkezetek esetében jobban támaszkodjanak a Kiszövök és a kerületi gazdaságpolitikai bizottságra. A kádermunka javitása érdekében tudatos tervet kell ké­szíteni. A tervben szereplő kádereket be kell iskoláztat­ni, egyre nagyobb feladatok adásával ki kell próbálni, és folyamatosan kell velük foglalkozni, hogy ne fordul­hasson az elő, hogy kellemetlen meglepetés egy elnök vá­lasztás . A kerületi pártbizottság felé és a Kiszövök felé az infor­mációs kapcsolataikat javitsák, fejlesszék. Határozottan igényeljük és nem oldhatjuk fel ezt, mi együtt akarunk élni a szövetkezetekkel épp úgy, mint a többi gazdasági egységgel. A legkisebb fejlődést a szövetkezeti demokráciában értek el. Legyenek motorjai az uj ut keresésnek, hiszen a de mokiacia jelenlegi működtetésében sok az elavult, kor­­__________________ 10 _______ _ L j

Next

/
Thumbnails
Contents