Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1985-06-06

.4 1. napirendi pont Szóbeli kiegészítést tesz: Dr. Szendrényi elvtárs: A jelentésben szóltunk a fűtés, mosoda, varroda, infoziós labor működésének elégtelenségéről, akkor nem túloztunk, tudniillik a télen volt úgy, hogy egyes területeket villany­kályhákkal, hordozható propán-bután hósugárzókkel kellett fűteni, inig egyes részeken túl meleg volt. Négy féle fűté­sünk van (koksz, gáz, olaj, villany) A mosoda két műszakban dolgozik ennek ellenére sem birja kapacitással az igényeket, igy máshol kell mosatnunk. A munka fegyelemmel kapcsolatban, ezt nagyon komolyan is gondoljuk, illetve gondolja a kórház egész vezetése. Több dolgozónktól megváltunk, némelyiknek javasoltuk, hogy önként távozzon, némelyiknek mi mondtunk fel. Több dolgozónkat más, alacsonyabb beosztásba helyeztük (ebben volt orvos, nővér, könyvelő, fizikai állományú). Tudomános fokozatokat elért kollegák számána-k igen erőteljes növekedése, egyrészt lehetett szerencsés véletlen is, de nagyobb részt a kórház vezetőségének tudatos, káderpoliti­kájának köszönhető. Bár elismerjük azt, hogy nemcsak tudo­mányos fokozatokat elért orvosok gyógyíthatnak jól és ered­ményesen. El kell mondani, hogy a beszámolóban szereplő korszerű ultra­hang készülék már nincs a kórházunkban. Egy beszámoló véleményem szerint akkor jó, ha őszinte tájé­koztatást ad- nem szépít és nem dramatizál - és mindezt nem túl hosszan teszi. Igyekeztünk ezen elveknek megfelel­ni. Köszönjük a lehetőséget, hogy a testület előtt munkánk­ról számot adhatunk. o ...... ' ■ - ■ 7 Kérdésekre válaszol: Dr. Szendrényi elvtárs: A jelentés összeállításához szempontokat nem kaptunk ehhez a téma megadása elég volt. Több osztályunk részt vesz az oktatásban, hogy az egész kórház területére kiterjesszük - a feltételek adottak -C

Next

/
Thumbnails
Contents