Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1985-04-01

4 1. napirendi pont Szóbeli előterjesztés: dere elvtárs: Február 21-én a végrehajtó bizottság ülésén indítottuk az országgyűlési és tanácsválasztások előkészítését. Elfogad­tuk. a politikai és szervezeti előkészítés kerületi feladat­tervét, megválasztottuk a választási operatív bizottságot, a munkátérvét jóváhagyva. Az eddigi előkészítő munkánkat a feladattervben megjelölt tennivalók alapján végeztük. A mai napirend keretében a káderelőkészités helyzetéről a jelenlegi állásáról kell, hogy szóljak, majd ezt követően az országgyűlési képviselők és tanácstagi jelölőgyülések előkészítéséről és végül a választásokkal kapcsolatos tömegpolitikai feladatokról. Meg­ítélésem szerint semmivel nem vagyunk elkésve, elképzelése­inknek megfelelően normális ütemben folyik az előkészítés. Előzetes javaslat az országgyűlési képviselő jelöltekre, a javaslatot a Budapesti Közigazgatási éx Adminisztratív Osztállyal egyeztettük, a javasolt és párbaállitott személyek­kel beszéltünk, vállalják a jeüölést. 43-as országgyűlési kerületben újra jelölésre kerül Gajdos Ferenc elvtárs, aki 1975 óta országgyűlési képviselő, vele lesz indítva Sápi Ferenc. 44.-es kerületben Méhes Lajos elvtárs, újra jelölésre kerül, párja Teveli József elvtárs lesz. 45- ös választási kerület jelöltjei fiatalok, mozdonyvezetők: Dauda Sándor és Doszpod Ádám. 46- as Huj bért Márta elvtársnő újra jelölésre kerül, vele együtt lesz jelölve dr. Bállá Éva elvtársnő. 47- es választási kerületben is két uj jelölt lesz: dr. Bokor László és dr. Hámor Géza elvtársak. Előzetes javaslat a tanácstag jelöltek személyére. A javasolt személyeket a pártaállitásokat a politikai körzetek helyi operatív bizottságai véleményezőtök , a kerületi operatív

Next

/
Thumbnails
Contents