Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1985-03-14

3 A Budapesti Porcelángyárnak 1984* évben a legfontosabb fela­data az előző két év gazdaságtalan termelésének megfordítása, hatékonyabb működés megvalósításával a stabilitás biztosí­tása volt. Ezt a munkát komoly erőfeszítések révén már 1983. év második felében megkezdték, részben a technológiai folya­matok átszervezésével, részben a műszaki fejlesztés fokozásá­val. Az intézkedések hatására 1984. évben fejlődés következett be, a tervezett 7 MFt nyereség helyett 9,5 MFt-ot realizáltak, amely alapján a jövedelmezőségi mutató 4 %-os lett. A vállalat az 1983-as gazdasági évet 25,4 MFt veszteséggel zárta, amelyet részben az 1983. évi gazdálkodási tevékenység, részben az összrevizió során 1982. évre feltárt hiányosságok okoztak. Mindezek alapján az ÉVM elrendelte a szanálási el­járás lefolytatását, amelyet 1984. október végén megtartott miniszteri értekezlet lezárt, azzal a döntéssel, hogy a vál­lalatnak meghagyta az önálló működési lehetőséget, egyúttal meghatározta a pénzügyi teljesítés módját. A pénzügyi rendezésre végső döntés még nem született, ez a napokban várható, a különböző külső szervek /MNB, ÉVB, ÁFB, PM, / közös megállapodása alapján. Az előző évek veszteséges termelése nem tette lehetővé része­sedési alap képzését, a jóléti alap szükségszerű kiegészítése, a kollektív szerződésben, törzsgárda szabályzatban szereplő kötelezettségek minimális teljesítése ”R" alaphiányként jelent­kezett. Ez pénzügyi rendezés során szanálási hitel felvételé­vel megszűnik. A rendkívül nehéz pénzügyi helyzetben a vállalat fő célki­tűzése 1985-ben-a szanálási bizottság, valamint a pénzügyi-gaz­dasági ellenőrzés megállapításai alapján-a feltárt hiányossá­gok vállalati hatáskörben történő felszámolása, a gazdálkodás jövedelmezőségének javítása. Mindezt a termelés 20 %-os növe­lésével, a termékszerkezet változtatásával, a nyereség 15 %-os emelkedésével kívánják elérni. Összefoglalva a vállalat 1984. évi tevékenysége úgy értékel­hető, hogy megfelelő alapot ad az 1985. évi feladatok megva­lósításához, takarékos gazdálkodással, nagymértékű technoló-J

Next

/
Thumbnails
Contents