Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1985-02-21
10. az ez irányú tevékenységüket, mert a tanulók körében lehet növelni a párttagfelvételt. A pedagógus Pártbizottság feladatává kell tenni a tanulók körében végzendő párttaggá nevel őmunkát . Sere elvtárs:- Meg kell becsülni az eredményeket. Igen becsületes munka van a számok mögött. A pártszervezetek ez irányú murájának minősége javult, amit igazolnak a célkitűzéseink teljesítése is. A szaldónk pozitiv, ami nem kis eredmény. Ezt tartani nagyon nehéz, mert elöregedik a párttagság és a halál ellen sem lehet semmit tenni. Arra a kérdésre, hogy színvonalában erősödött-e a párt, igennel lehet válaszolni. Azok kerültek a párt soraiba, akik azt magatartásukkal, munkájukkal kiérdemelték. Jelenleg is gondunk van a kvalifikált szakmunkások utánpótlásával, ami a kor alakulása miatt van.- Egyetértek azzal, hogy a közép és főiskoláknál nagy mértékű szemlélet-változásra van szűk az állami vezetés körében. Nem egy olyan iskola van, ahol évek Öta nem foglalkoznak a tanulók tagfelvételével, "mit keres a tanári alapszervezetekben a tanuló", mert ilyen és ehhez hasonló kifogásokat mondanak. Ilyen szemlélet miatt sok KISZ-ben dolgozó fiatal vészit el a párt• Banda elvtárs:- El lehet mondani, hogy a nehézségek ellenére is eredményes munkát végeztek a pártszervezetek. Szükséges lenne tendenciájában is figyelembe venni a tagfelvételek tapasztalatait, mert ebből nagyon sok következetetést lehetet volna levonni. A tanulók körében történő párttaggá nevelő munkában be kell vonni a KISZ Pedagógus Bizottságát is. A tagfelvételi munka tervszerű, folyamatos. Összefoglaló; Szkokán elvtárs: Az elmúlt évi erőfeszítések eredménnyel jártak, amit az is n __ _________________________________________________ _______ ... . -----------------------y J