Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1984-08-23
5. A tanárok jól felkészültek, jó pedagógusi módszerekkel tan i tanak. A marxizmus alaptételeinek tanitása inellett bátran kell kísérletezni, mert csak igy lehet eredmény elérni. A marxizmus klasszikusait a mai gyakorlatra megfelelően kell tudni alkalmazni. A gyakorlati problémák megválaszolása elől az egyetem nem zárkózhat el, mert a szemináriumokon ez az igény egyre erőteljesebben jelentkezik. Gumbinger elvtárs: A presztizs vesztésbe az is bele játszik, hogy olyanokat is felveszünk, akiknek nincs alapfokú politikai végzettsége. A hallgatók tanulmányi fegyelmével kapcsolatban nemcsak a küldő pár tszervezetnek, hanem a tanároknak is van felelőssége. A küldő pártszervezeteknek többet kellene foglalkoznia a hallgatókkal. Devecsei elvtárs: Egyetért azzal a törekvéssel, hogy az egyetemen a marxizmus tanulásain túl gyakorlati, politikai ismeretekre is felkészítsék a hallgatókat. A beiskolázással kapcsolatos gondok a pár tszervezetek kádermunkájának gyengeségét is mutatják. Nem a legjobbakat választják ki, ugyanakkor vannak olyanok akiknek ezt el kellene végzeniük. Szerinte elsősorban a kiválasztásban és nem a felvételiztetés módjában van a hiba. Társadalmilag kell nagyobb megbe6süléfet adni ennek a képzési formának. Kardosné elvtársnő: A tanások döntő része elkötelezettségből végzi ezt a munkát nem pedig a tisztelet dijért.