Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1984-08-09

Ezekről a kérdésekről, minősítésekről részletesebben szólunk a jövőheti titkári értekezleten, ahol az egyik napirend a II. félévi tervező munkával kapcsolatos párt­szervezeti feladatok lesznek. Fő hangsúllyal a XIII. kongresszusra való felkészülés és az azt megelőző be­számolók és választások politikai, szervezeti élőkészi­­tésére. A PVB II. Félévi üléstervet a KB 1983. áprilisi határoza­ta, a BPB munkatervi állásfoglalása és a saját PB-nk éves programja alapján állítottuk össze. A II. Féléves munkában kiemelt figyelmet fordítunk a kongresszusra való felkészü­lésre, valamint a kerületi pártértekezlet előkészítéséből adódó tjennivalókra . Javaslattal élünk a PB felé, hogy a szükséges időpontban tárgyalja meg a pártértekezlet szervezeti, politikai elő­készítésének kerületi feladatait, a pártértekezleti be­számoló vázlatát, a hatáskörbe tartozó személyi és káder­kérdéseket, valamint / véglegesítse a PB beszámolóját a pártértekezlet előtt. a február közepe után jelzett napirendeknél a Felelősök és az előadók nem a beirt nevek,hanem a viselt funkciók. A PB mellett működő munkabizottságok programjait is úgy kell, ha szükséges, módosítani, hogy a tárgyalt témái az ötéves munka értékelését segítse elő. A PVB a II. féléves ülés tervét - a mellékelt módosításokkal elfogad ta.

Next

/
Thumbnails
Contents