Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1984-06-28

BUDAPEST FŐVÁROS X»V. KÉR. TANÁCS ELNÖKE Kedves Elvtársak! Az előterjesztett anyagból az állapítható meg, hogy a lakóterü­leti pártbizottságok átszervezése révén javulhat, és meggyőző­désem szerint javulni is fog a lakóterületi munka és ezek az újjá szervezett párt alapszervezetek eredményesebben fogják képviselni a párt politikáját a lakosság körében. Azt minden esetre hangsúlyozni kivánom, hogy a jelenlegi átszer­vezés csak akkor váltja be a hozzá fűzött reményeket, hogyha a Hazafias Népfront körzeti bizottságai is megfelelően kiépülnek és ténylegesen működnek is. Egyetértek azzal, hogy a képviselő körzetek alapterületével megegyező alapterülettel lakóterületi pártbizottságokat hozunk létre, amelyek kellően koordinálják, irányítják a körzeti párt­­alapszervezeteket. Ezzel kapcsolatban csak egy megjegyzésem van; tudomásom szerint még nincs döntés abban a kérdésben, hogy Zuglóban 1985-ben is a jelenlegi öt képviselői körzetnek megfe­lelő számú körzetet alakítanak ki. A kerületi Pártbizottság ezzel megbízott munkatársa és a kerü­leti Tanács Igazgatási osztálya között, többszöri egyeztetés eredményeként megszüntettük az ellentmondások és átfedések dön­tő többségét, aminek ára az volt, hogy az eredetileg kialakí­tott 75 tanácstagi körzetet felemeltük 77-re. Mindössze egy esetben nem találtunk mindkét fél részére kielégítő megoldást: a nálunk 69-es számra tervezett tanácstagi körzetet félbevág­ja a III-as és a XXIV-es politikai körzet. Nem találtunk arra megoldást, hogy ezt a tanácstagi körzetet akár a III-as poli­tikai körzethez, akár a XXIV-es politikai körzethez csatolnánk, mert ebben az esetben borzasztó nagy méretű tanácstagi válasz­tó körzet keletkezett volna. Az ellentmondás megoldására a következő javaslatot teszem: A kerületi Pártbizottság jelölje ki a két politikai körzet kö­zül az egyiket, amelyik a 69-es körzet tanácstagját koordinál­ná a másik körzet véleményének kikérése mellett. Ez a megoldás biztosítaná azt, hogy a pártkörzetek megfelelően működjenek és a tanácstagi körzeteink sem legyenek túlzottan aránytalanok. Budapest, 1984. junius 21. L j

Next

/
Thumbnails
Contents