Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1984-06-07
2. tci vezetését a kerületi pártélet közismert - az ifjúságpolitikában jártas - vezető személyiségei végezték. II. Elöljáróban szükségesnek tarjuk megjegyezni, hogy alapvetően a vélemények, javaslatok összegyűjtését tekintettük fő feladatunknak. Mind a helyzetelemzés, mind a feladatmeghatározások témaköreivel kapcsolatosan a vitákban résztvevők számos észrevételt, kiegészítést tettek, mellyel a vitaanyagot - megítélésünk szerint - bővíteni, illetve pontosítani lehet. A vélemények összegzését, a vitaanyag tematikája szerint csoportosítottuk . Mindenképpen figyelmeztető jel, hogy növekszik a paszsziv, közömbös fiatalok száma, ami egyértelműen elfordulásukat jelenti a közéleti tevékenységtől. Ez összetett probléma, amiből alapvetően három motivációs, tényezőt emelünk ki, nevezetesen a fiatalok, különösen a pályakezdő fiatalok anyagi, egzisztenciális problémáit, a társadalmi értékrendek változásait, valamint a szocialista demokrácia tartalmi vonatkozásainak hiányosságait. Ellentmondásnak tűnik, hogy a vitaanyag szerint a felsőfokú intézményekben tanuló fiatalok mintegy 40 %-a fizikai dolgozók gyermeke, mert az elmúlt időszakban többször lehetett arról olvasni, hogy csökken a fizikai dolgozók gyermekeinek száma, aránya a főiskolákon, egyetemeken. A társadalom egyes rétegeinek zártabbá válása összefügg a protekció és az elvtelen személyi összefonódás közismert jelenségeivé 1 • L j