Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1984-06-07

5. mert a jelenlegi körülmények irreálissá teszik a lakás­hoz jutás lehetőségét a fiatalok számára. A mostani helyzet a kiábrándultság, a perspektivátlanság hangu­lati elemeit erősiti, ami káros politikai következmé­nyekkel j árhat. A főbárosban több tizezer lakásban egyedülálló személy él. Még nem találtuk meg azokat a formákat, melyekkel fel lehetne szabadítani e lakások egy részét. KISZ: A KISZ vonzereje csökkent,ami a konszolidált korra is visszavezethető, ezért célszerű lenne a forradami tra­díciók felelevenítése, megfelelő adaptálása. A KISZ érdekképviseleti, érdekvédelmi tevékenységének teljeskörü kibontakoztatását hátráltatja, hogy az ér­dekvédelem gyakorta a jogok hangsúlyozásában nyilvánul meg, a kötelességek háttérbe szorulnak. A KISZ szerepe az ifjúság nevelésében nagyon jelentős, de azt is látni kell, hogy más társadalmi szervek ebből nem veszik ki megfelelően a részüket, igy a KISZ gyak­ran magára marad. A KISZ rétegmunkája nem jó, különösen a munkásfiatalok, szakmunkás tanulók között, a lakóterületeken. Ez is indokolja, a szervezeti változásokat. A KISZ tevékenységében alapvetően a mozgalmi jellegnek kell dominálnia. A politikai nevelőmunka mellett, a szervező, mozgósító, programot adó munkának kell elő­térbe kerülnie és nem kell átvállalni más szervek funk­cióit, pl: az ifjúsági házak, üdülőtáborok maradjanak továbbra is a tanácsok kezelésében és a KISZ ezen in­tézmények tartalmi munkáját segitse elő. Legyen elegendő keret és mozgástér, ahol a KISZ hatni tud. A kerületünkben levő kihasználatlan sportolási le­hetőségeket tudatosítsa a faitalok körében és a fiata­lok igényeinek megfelelő sportprogramokat szervezzen. Ez annál is inkább indokolt, mert egy vizsgálat kere­tében derült ki, hogy pl: a szakmunkás tanuló fiatalok fizikái állapota igen gyenge (orvosi vélemények is alá-

Next

/
Thumbnails
Contents