Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1984-05-17
Gondot jelent, hogy a vgmk-ban dolgozók részére kifizetett kereset népgazdasági méretekben olyan vásárló erőt jelent, amit a gazdaság-irányitás gyakorlatilag a fogyasztói árak emelésével visszavesz, de nem ott,diol létrejött.A vgmk-ban dolgozók reálbére az elmúlt évben jelentősen növekedett, ugyan akkor a többi dolgozó reálbére az átlagos 3 %-nál is jobban csökkent. Kivánatos volna, hogy a dolgozók a fő munkaidőben keressék meg a teljesitményükkel arányos, megfelelő szintű jövedelmet és a hatékonyság, valamint a jövedelmezőség fokozásával teremtsék meg a lehetőségét annak, hogy a reálbér csökkenés mérséklődjék, ill. növekedés következzék be. 3. A külön munka drágább a fő munkaidőben végzett tevékenységnél, de olcsóbb a kooperációnál, a vendégmunkául. Ezek pótlása tehát a legtöbb esetben gazdaságos. A külön munkához hasonlóan drága a túlóra is, csakhogy a túlóra "kemény" bérforintból, a különmunka pedig "puha" költségforintból kerül elszámolásra. A puhaforint pedig még mindig a vállalatok költség-érzéketlenségét jelenti. A vállalat haszna, hogy a költségforirttál bérfejlesztési vagy beruházási forintot takarit meg. 4. A kerületi Tanács és a melléküzemágak között érdemi kapcsolat nincs. A nyilvántartások pontatlanok. A TSZ-ek jelentős hányada nem tesz eleget bejeJaatési kötelezettségének. A hatékonyabb felügyeleti munkára a jelenlegi szabályozás keretei között és a személyi feltételek végett nincs lehetőség. A melléküzemágak és szakcsoportok ellenőrzése nem megoldott. 5. A kerületben működő melléküzemágak pártélete nem megfelelő. Pártalapszervezet egyetlen egységben sincs. A párttagok kapcsolata a TSZ, vagy a la1 óhelyi pártszervezettel általában nem kielégítő. 6. A kisiparosok kerületünben hasznos, társadalmilag szükséges, elsődlegesen szolgáltató tevékenységet végeznek. A szigorító intézkedésekkel - amelyekkel egyetértünk - a kisiparosok létszámának növekedése lelassult.