Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1984-05-17
gozókat a politikai- közéleti tevékenységtől, csökkentik az erre fordítható időt. Volt olyan vélemény, hogy a vgmkk miatt kevesebb a lehetőség a pártmunkára. Kerületünk vgmk-jaiban 466 párttag dolgozik, a vgmk létszám 15,4 9 párttitkárral beszélgettünk - közülük 3 vgmk-tag, akik egyértelműen kijelentették, hogy a vgmk-ban végzett munka a pártmunkával és a pártfunkcióval összeegyeztethető. Elhangzott azonban olyan vélemény is, hogy a vgmk "akadályozza is, meg nem is a pártmunkát". Párttagokra és pártonkivüliekre is egyaránt vonatkozik, hogy a napi 8 órán felüli, valamint a munkaszüneti napokon végzett munka a szabadidő rovására megy. Az volna a kívánatos, ha a nagyobb teljesítmény és vele együtt a nagyobb jövedelem munkaidőben lenne elérhető. Az elmúlt években harooltunk a mértéktelen túlórázás ellen. Azt mondtuk, hogy elsősorban az embert kell a szocializmusban néznünk és elitéltük az évvégi harákat. Ma pedig társadalmunk - úgy látszik - ezt tudomásul veszi. Az évvégi hajrákat a közel 300 órás havi munkaidő váltja fel, ugyanakkor pedig meghirdettük és bevezettük a 40 órás munkahetet. Az emberek egy részében igen fontos szerepet tölt be az anyagiasság a vagyonszerzés, ez a gazdasági helyzetünkben némiképpen megérthető, hosszú távon azonban semmi körülmények között sem engedhető meg. A politikai hangulat, különösen a vgmk-k megalakulásakor a vállalatoknál nagyon rossz volt. Annak következtében, hogy bebizonyosodott a vgmk a vállalati kolektiva részére is előnyös, igy ennek ellenzője mind kevesebb. Feszültség-forrást jelent azonberj irigylik a nagyobb keresetet, de nem a többlet teljesítményt, elsősorban azok a dolgozók, akik képességeik végett, vagy mert nincs szükség a munkájukra nem vesznek be a vgmk-ba. A megkérdezett vgmk vezetők elmondták, hogy közösségüknek gazdasági perspektívája nincs. Véleményük szerint addi£ engedélyezik,amíg ez a szocializmus érdekeit szolgálja. Ennek ellenére 1984-re