Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1984-02-23

6. A felsorolt mümödesi költségek és majd a fenntartási költségek is magukba foglalják a 24 pártkörzet költségeit is. Költségeink vizsgálásakor is megállapítható, hogy a nehezedő körülmények ellenére a kiadott takarékossági elveket maradék­talanul igyekszik a pártbizottság betartani. Neheziti a mun­kát, hogy a körzeti pártalapszervezetek taglétszáma nő és en­nek hatására 1983-ban 3 körzet decentralizálását kellett vég­­rehaj tani, Kiemelkedően nőtt az adminisztráció költsége. Ezt befolyásolta, hogy 1983-tól az MNB, a befizetési csekkek árát felemelte több­szörösére és mivel a tervezés minden évben a tapasztalati számok­ra épül és egynémely áremelés nehéz helyzetbe hozza a költség­vetést. A beszámolási időszakban is különös gondot fordítottunk az idős elvtársak és az SZH-s elvtársak ellátására, A szükséglet­nek megfelelően külön hálózat vizsgálta a segélyezésre szoru­lókat . Köszöntöttük az évfordulós elvtársakat. Megajándékozással, mű­soros rendezvény keretén belül igyekeztünk emlékezetessé tenni részükre az ünnepet. Pártkörzeteink is felhasználták a részükre biztosított összeget. Pártbizot tság 1983,évi terv: Fenntartási kiadás®!: 1,492,920,- Ft könyv szerinti tény: 1.004,146,01 Ft Épület fenntart, " Ft fűtési kits 922.000,- Ft 545.083.06 Áram I<1 ts 200.000,- Ft 105.227,39 Közüzemi klts 60.000,- Ft 83.290,21 T akarit ás 60.000,- Ft 80.076,70 Bérleti dij 40.400,- Ft 46.515,-Nyilv,tart,nem kötele­zett fogyóeszk 8.405,20 Egyéb anyag klts 62.000,- Ft 36,598,55 Szem.gkv. 104.520,- Ft 74.489,-Közlekedési klts 45.000,- Ft 24,460,90 Működési és fenntart, klts összesen:2.593.980,- Ft Oq 2,076.238,73Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft J

Next

/
Thumbnails
Contents