Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1983-12-15
A fiatalok taggá nevelését illetően terveinket nem sikerült teljesíteni. Azt a Politikai Bizottság által adott feladatot, hogy az összes felvettek 2/3-da 30 éven aluli legyen, évek óta nem tudjuk elérni, de a kitűzött 50 %-os célt is csak 41,2 %-ban valósítottuk meg. Miben keresendők az okok: - nehezebb a fiatalok között a politikai nevelőmunka; korlátotzott anyagi helyzetünk, gazdasági lehetőségeink negatívan befolyásolják ezt a társadalmi réteget. - igényeik túlszárnyalják lehetőségeinket, a pályakezdés, családalapítás nehézségei gyakran pesszimizmust, kilátástalanságot váltanak ki belőlük., - politikai munkánk gyengesége is benne van ebben az eredményben:- a KISZ és a pártszervezetek tevékenységének fogyatékosságai miatt hatásunk az ifjúságra nem megfelelő,- előfordul, hogy nem személyre szabott, tudatos és tervszerű a fiatalokkal való foglalkozás,- gyakran indokolatlanul hosszú a kivárás, nincs kipróbálási, viszonyitási lehetősége a fiatalnak,- sok esetben a KISZ magára marad, a párt szervezet nem érzi eléggé felelősségét az ifjúság nevelésében. Különösen gyenge a 18. évesek köréből a tagfelvétel. Annak a nagy számnak, amely a pedagógusok körében elért tagfelvételi eredményeinket illeti, meg kellene mutatkoznia a tanulói tagfelvételek fejlődésében is. A főiskolai hallgatók tagfelvételénél lényegében a tavalyi szintet értük el, ennek növelése szükséges, de az eredményt megfelelőnek tekinthetjük. Oelenleg is több hallgatói felvétel van előkészítés alatt. Értelmiségi területről az elért eredmények minőségi oldalról megfelelőek. Kutatóintézeti pártszervezeteink pártépitési munkája színvonalas, politikai súlyúk, tekintélyük nagy, a vezető funkciókat viselők mind politikai, mind szakmai szempontból a legjobbak közül valók. Az üzemi területen dolgozó értelmiségiek is közelednek a párthoz, de több esetben érethető annak a helytelen gyakorlatnak a hatása, amikor körükben a tagfelvételeket visszafogtuk. Továbbra is törekedni kell viszont a művészek, orvosok számának nőve-