Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1983-11-17

A választások után Pártbizottságunknak elsődleges feladata volt párttagságunk összetételének vizsgálata, melynek alap­ján (életkor, foglalkozás, területi megoszlás, j elenlegi összetétel, stb. Lásd: 3. sz. táblázat) az alapszervezetek'­­kel közösen kidolgoztuk a Pártbizottság középtávú, párt épí­tési tervét. Megállapítást nyert, hogy néhány területen elöregedés ta­pasztalható, ezért ezekkel a területekkel kiemelten kell foglalkoznunk. A nyugdíjba vonulók számát tíz évre előre felmértük. A pártépítési tevékenységünk megtervezése alkalmából figye­lembe vettük káderutánpótlási elképzeléseinket, A fenti té­nyező figyelembevételével készültek el az alapszervezeteink páriépítési és tagfelvételi tervei, A tervezett tagfelvéte­lek megtörténtek, néhány esetben a tagfelvétel a következő évre húzódott át. Pártépítési Bizottságunk lg8l. év végén foglalkozott az újonnan felvett párttagok helyzetével. Megvizsgáltuk a párt­életbe való beilleszkedésüket, pártmunkával való ellátott­ságukat , politikai nevelésüket, képzésüket. E vizsgálat anya­gát a VB megtárgyalta és megállapította, hogy az új pártta­gokkal való foglalkozás - egy-két eset kivételével - alap­szervezeteinkben megfelelő. Nem kielégítő ugyanakkor a fia­tal párttagok pártmunkával való ellátottsága, a kapott fela­dat nem minden esetben felelt, meg az egyén adottságainak. Pártbizottságunk területén túlnyomóan alkalmazottakat foglal­koztató gazdasági egységek működnek. A fizikai dolgozók ará­nya alacsony, mely meghatározza a fizikaiak tagfelvételének lehetőségét is. Megállapítható, hogy alapszervezeteink a tagfelvételi munkát tervszerűen, elvi alapon végzik. A három év alatt felvett párttagok összetétele is bizonyítja (lásd; 4. sz. táblázat) tagfelvételi munkánk célirányosságát. Erőfeszítésünk helyességét bizonyítja, hogy annak ellenére, hogy a hozzánk tartozó egységek létszáma csökkent (I.I59 fő­ről o8l főre), a párttagságunk létszáma szinte alig változott.

Next

/
Thumbnails
Contents