Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1983-10-20
4- Az építőiparnál minden lehetőséget kihasználtunk a műanyag bevezetéséhez /nyílászáró-szerkezetek, házak műanyaggal való bevonása a tatarozásnál, stb,/- Hogy milyen megrendelés alapján indult meg a műanyag hazai kutatása? Szovjetunió 15 ezer tonna műanyaggal jelent meg, A vevőszolgálatot ingyen vállaltuk, E tevékenység során mindent megtanultunk. Ez indította'meg az import kiváltását célzó kutató tevékenységet,- A kerület vállalataival nan kapcsolatunk. Szövetkezetekhez ez a kapcsolat keresés még nem indult meg. Még azt sem tudjuk milyen műanyagot használnak f el a termelés során,- Más műanyag kutató bázisról nincs tudomásunk, ABVK-val való kapcsolatunk nem valami jónak mondható, Ez abból adódik, hogy három évig nem tudtak megoldani egy feladatot /30 %-os volt a selejt/ mi öt hónap alatt elvégeztük. Azóta azt bizonyítják, miért nem megfelelő az amit mi csináltunk,- A soroksári beruházás befejezése után jobb lehetőségünk lesz a kísérleti gyártásokra, A jelentés vitájánál szót kértek; ÉgetÖné Magyar Veronika, kettler Pál, Sirató Rudolf, Szabó Béla, Bejczi Gézáné elvtársak:- A MÜKI a közel 400 e,t,műanyagot gyártó és felhasználó müanyagip, egyetlen függetlenitett kutatóbázisa, ami fontossá teszi hogy az intézetben jó alkotói légkör legyén, színvonalas politikai munka folyjék, A pártszervezet ennek tudatában végzi feladatát, amelyet ugyan az anyagban külön nem elemeztek, de az eredményekben benne foglaltathak. Mind a pártszervezet vezetősége, mind a gazdasági vezetés tevékenységének eredménye, hogy az alkotói kollektíva ezekben a nehéz időszakokban sem esett szélsőségekbe, hanem alkalmazkodkodott az ipar követelményeihez, a tőkés import ve sökkentéséhez, a tőkés export növeléséhez,- A pártszervezet a munkabizottságokon keresztül rendszeresen és folyamatosan tájékozódik az intézet egészének, illetve részeinek gazdasági munkájáról', tapasztalatait, hasznosítja a döntések kialakításánál. A pártszervezet különböző fórumain tapasztalható igen aktív , pártszerü vitaszellem is hozzájárult ahhoz, hogy a dolgozó kollektíva rugalmassan, rövid időn belül az elméleti kérdésekről átálltak arra a területre, ahol a megoldásra a legnagyobb szüksége van a népgazdaságnak,- A párt és gazdasági vezetés a témaváltás mellett felismerte a szemlélet és szerkezet váltás szükségességét. A különböző szintű kádercseréknél időben, jól előkészítve, kapko, dás nélkül végrehajtotta a fiatalítást, az elmúlt két -három évben. Nagyon jó és példamutató a fiataj, műszakiakkal való foglalkozásuk, ütjük egyengetése. A jó politikai, alkotói légkört az is bizonyítja, kevés ember hagyta ott az az intézetet a gyorsabb anyagi érvényesülés reményében,- Gondok: A kutatóintézet és az ipar kapcsolata szorosabbá vált, ami egyfelől sok jót eredményezett, de ugyanakkor elsekélyesedhet a kutatói munka, A nyerség érdekeltsége beszűkíti a kutatók gondolkodás módját. Erre a jövőben a párt és gazdasági vezetés jobban figyeljen oda.