Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1983-09-08
amihez vegyék igénybe a kerületi és üzemi pártbizottságok segítségét, A PVD elismeri a jól végzett munkájukat', de egyben felhívja figyelmüket az MHSZ tevékenységében is szükség van a megújulásra, korszerűbb munkavégzésre, munkamódszerük, stílusuk állandó finomítására, az élethez való igazításra, A hazafias- honvédelmi nevelő munkájukban kerüljön jobban kifejezésre:a szocializmus építésének feltétele a béke, a békés egymás mellett élés, a lehetőségek növelése, az ehheb szükséges honvédelem erősitése, tegyenek többet a Varsói Szerződés népszerűsítéséért, harci erejének bemutatásáért és sajátos eszközeikkel küzdjenek a pacifizmus ellen, politizáljon bátrabban, értesse meg: a honvédelem, a béke megvédése áldozatokkal, is jár, A sorkötelesek kiképzési tervének végrehajtásához háromszoros létszám mozgósításra van szükség. Az oktatáshoz filmeket vetítünk, ezeken a látogatottság százaléka 6g^7o, A politikai foglalkozásokon felvetett kérdés megbeszélésére és megválaszolására kerül sor, A tartalékosok mozgósításánál sok gond merül fel, A részvétel 50-60 o.~os. Itt a probléma, hogy a tematika évek óta nem változik, így aktualitását vesztett. Ezen úgy segítünk, hogy a Zrínyi Miklós Akadémiáról kérjük fel az előadókat. Reagálás a hozzászólásokra: Nyitrai elvtárs: Köszönjük a sok hasznos véleményt, javaslatot, a kerületi pártbízóttság és a Telefongyár, MÁV, BEAG PVB segítségét, melyet munkánkhoz adott. Összefoglaló: Szkokán elvtárs: Helyes abból kiindulni, hogy a technikai feltételek látványos fejlesztésére nem lehet számítani. Ugyanaz igaz, hogy amivel ma rendelkeznek az messze felül múlja a kerületek átlagát, Komoly erőfeszítésekbe került ennek megteremtése. A lényeg viszont az, hogy a munkában lehet, látványos előrelépés, akkor is, ha a maival is elégedettek lehetünk. A Vita során felvetődött a honvédelmi nevelés fontossága. Meg kwll jegyezni, hogy a nevelőmunka nem szűkíthető le az agitációs- és propaganda munkára. Klubok, s minden más, profiljából eredő munka alkalmas arra, hogy formája, nevelje a fiatalt. Ez kell az oktatoknak tudniók.- Figyelmet a következőkre kell fordítani:- háború- és a béke kérdései, A leszerelés problémái. Ismert, hogy a fiatalok között sok a zavar az úgynevezett "0" megoldás körül. Magyarázni ennek a nyugati elképzelésnek ránk nézve kedvezőtlen hatását;- az erőviszonyok alakulása,- nacionalizmus ártalmai, mai megjelenési formái, stb, hfegyobb figyelmet kell fordítani az aktivitáséit képzésére. Keresni kell annak elfogadható formáit, hogy önellátok legyenek, de hgalább is részben fedezzék kiadásaikat.