Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1983-09-08

1,napirendi pont Szóbeli kiegészítés: Nyitra£""eTvtárs : A jelentés kollektív munkával készült. Az összeállításnál elhangzott véleményeket, javaslatokat beépítettük a végle­ges anyagba, Pártirányitás: mint kommunista, pártmegbizatásként végzem a rám bízott feladatokat, melyhez sok segítséget kaptam és kapok a kerületi pártbizottság vezetésétől, az appará­tus dolgozóitól és az MHSZ Budapesti Vezetésétől, bázisfejlesztést egyedül végrehajtani nem tudtuk volna. Ehhez sok segítséget kaptunk a kerület vállalataitól, a pártbizottságtól is. Most a legfontosabb feladatunk a meglé­vő felszereléseket, technikai eszközöket megőrizni és szin­ten tartani,- A pártbizottság és a tanács segítségét kérjük a székház külső tatarozásához, mert a belső rekonstrukció most folyik, amihez sok segítséget adott az Ipari Szövetkezet Pártbizott­sága. Só a kapcsolatunk az MHSZ Budapesti Vezetőségével. Megbíz­nak bennünk, amit az is bizonyít, hogy több budapesti fel­adat végrehajtására kértek fel,- Feladataink: társadalmi szervekkel való kapcsolat bővítése, Ifjúság körében végzendő hazafias- honvédelmi nevelés tartal­mi és hatékonyságának növelése, fejlesztése, és a Központi Bizottság Agitációs és Propaganda Osztályának állásfoglalása maradéktalan végrehajtása. Kérdésekre válaszol: ' Nyitrai elvtárs: Az agitációs és propg'ganda munka koordinálása ott megfelelő ahol pártbizottság működik. A munka javításának' egyik módja lenne, ha az MHSZ tevékenység jobban beépülne a pártmunká­ba. A súlypont eltolódásával kapcsolatban: a társadalmi erők által kapott segitség'nyuj tásra továbbra is számítunk, per­sze itt figyelembe vesszük a lehetőségeket,- A repülős és a rádiós klubokba szívesen járnak a fiatalok, még hobiból is, A repülősök számában benne szerepelnek a veteránok is. A katonai pályára irányítás érdekében a 7-8, osztályokat különböző bázisterületekre visszük, ahol bemutatjuk a hi­vatás szépségeit. Ag 'Egressy Gábor Szakközépiskolával fel­vesszük a kapcsolatét, A jelentés vitájában resztvettek, hozzászóltak: Pál Dánost Sz’aBo Bela~’ Fekete’ Bános, Szabó Adnrás, Sere Oózsef, Csányi Sándor elvtársak: Az MHSZ munkában a legfontosabb feladat a hazafias- honvé­delmi nevelés, melyet spines módszerekkel és széles töme­gek között végeznek. Ehhez a politikai, gazdasági, techni­kai feltételek biztosítottak. De ez a munka nincs megfele-

Next

/
Thumbnails
Contents