Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1983-01-27
5 ság jelenlegi helyzetével függnek össze. A munkahelyi demokrácia fejlődése nagyban elősegitettee a jó légkör kialakítását jelentkezik anyagiakban. Intézet fejlődő munkáját jelzik Vezetőkből átplántálódik- Helyes kezdeményezésekre rehozott társulások, javult a kapcsolat a testvér intézettel Felvetődött a kisérletezés szabadsága. Tudományos munka nem létezhet kisérletezés nélkül, azt azért el kell érni, hogy asikertelen kisérletezés legalább fájjon /hisz anyagiakat emészt fel/. Az intézet vezetésének uj konstrukcióját támogatjuk. Megköszönjük Morvái László elvtársiak több évtizedes munkáját, amit párttitkárként végzett és sok sikert kivánunk uj megbízatásához. A PVB a jelentést az összefoglalóval együtt egyhangúlag elfogadta. Mindez párosul a Az alkotás kézzel foghatóan eredményekben. nemzetközi, s hazai sikerek fémpolitikai elkötelezettséggel, környezetökre. is futotta az erőből a szellemi export fokozása, Ezrendjén is □ók s a létsokat van De ¥