Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1983-06-02

keitek a bér csökkentését /M 3-as útra hivatkozva és a "légifolyosóra"/ ezt azonban nem lehetett figyelembe venni. A bérlői észrevételek megkönnyitése érdekében minden bérközlés és adatlap mellé a hivatalosan kiadó t 2 db tájékoztatón túl egy olyan nyomtatványt is csatolt a Vállalat, amelyen név szerint megjelölte, hogy az észrevételt kihez küldje be a bérlő, illetve amennyiben személyesen kíván eljárni, milyen * po'kon teheti meg. Nehezítette a munka befejezését, hogy a rendelet szerint 15 nap volt a fellebbezési határidő, az észrevételeket tevő bérlők nagy része 15 napon túl is fellebbezett és jelenleg is - bár már nagyon kis számban - érkeznek be észrevétel > a . A Vállalat a határidőn túl be ­érkezett fellebbezéseket is érdemben vizsgálja és csak azokat uta ­sítja el, ahol egyértelműen helyes volt a bérközlés /pl. sötét konyha/. A vállalat feladatát képezte az állampolgárok és a nem állami szer ­vek tulajdonában álló lakások - tulajdonosaik által kért - felméré ­se és ennek alapján a bér közlése. A jelentés készítésének időpont ­jáig 792 állampolgári megkeresés érkezett az IKV-hoz, abból 49o lakás bérközlését készítették el. Az 1903- VII. 1-én hatálybalépő lakbéremelés ellensúlyozásaként - meghatározott körben, elsősorban nyugdíjasoknak - szociális támo ­gatást kell nyújtani. A jogosultság igazolására az IKV-nak a bérlők részére 2 példányban "Igénylő lap"-ot kellett kiállítani. Az "Igénylő lap" kiadását a Vállalat úgy oldotta meg, hogy a kézbesí ­téssel egyidőben - a helyszínen állították ki az igénylő lapot. Ezzel sikerült elkerülni, hogy a nyugdíjas, idős bérlők hosszú órá ­kon át legyenek kénytelenek sorbaállni. Abban az esetben, ha a helyszínen nem derült ki, hogy a bérlő nyugdíjas, vagy postai utón történt a kézbesítés, vagy a Vállalat központjában tartott félfoga ­dáson adták ki az igénylő lapot. Ugyancsak ott adták ki - fellebbe ­zés után - az uj igénylő lapokat is. A jelentés készítésének idő ­pontjáig 18.357 db igazoló lapot adtak ki.

Next

/
Thumbnails
Contents