Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1982-09-23
3 A lakótelepen élénk tömegszervezeti munka folyik. Jó példa erre a hazafias népfront különböző rendezvényei, a vöröskereszt szervezet vezetőségének megválasztása, vagy akár a legutóbbi tanácstagi beszámolók látogatottsága. A tömeg szervezetek vezetői a vezetőség munkatervének megfelelően évente legalább egy alkalommal tájékoztatást adnak tevékenységükről. Ugyanez elmondható a körzet tanácstagjairól is. A körzetek jelentései taglalják munkájukat, beszámolnak az eltelt időszak legfontosabb eseményeiről, meghatározzák gyengeségeiket és feladataikat, javaslatokkal élnek. Talán hiányosságnak tarthatjuk, egészen a látszik a XII. kongresszusig és fejlődés munkájukban. hogy nem mentek vissza időben igy nem eléggé plasztikusan I politikai körzetről igazán el lehet mondani, hogy politikai gazdái, igy magukának éreznek minden gondot, az övéké lenne, erejük igy néha elaprozó- Ehhez kapcsolódik, hogy kicsit túl mely az önállóság A két területük mely talán nemcsak dik. vezetek vezetőségeit, nősen a XIV/7. körzet jelentésében levő zikezt gyámolitják a tömegszerrovására is megy j avaslatok Külöis tükrö-Javaslataink a munka segítésére 1. A XIV/7. körzetben ki kell egészíteni a vezetőséget megfelelő elvtársakkal, akik a titkár válláról is le tudnak venni terhet. 2. Meg kellene találni a módját annak - különösen a nagy szerepre való tekintettel, melyet a körzeti párthelyiség a közművelődésben betölt - hogy ne a körzeti párttitkároknak kelljen a rendezvényeket felügyelniük.