Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1982-09-09

Az alapszervezet vezetősége a gazdasági vezetőket - beleért­ve mind a felsőbb, mint a középszintű vezetőket is - munkájuk­ról beszámoltatja, feladataik végrehajtásához a szükséges se­gítséget megadja. Az Iroda vezetése és a párt alapsze^vezet kapcsolata jó, erre a kölcsönös bizalom és az elvtársiasság jellemző. Ugyan ez mondható el a párt alapszervezet és a társadalmi szer vek kapcsolatáról is. ÖSSZEFOGLALVA Az Iroda szakmai felkészültsége, gazdálkodása, beruházás elő­készítési és megvalósitási munkája a párt és a szakmai veze­tés véleménye szerint alapvetően megfelel a követelményeknek. A külső feltételek változását folyamatosan figyelemmel kisér­jük, beruházástechnikai munkánkban figyelembe vesszük. Uj módszerek kidolgozásával és alkalmazásával céltudatosan törekszünk a beruházás előkészítését és megvalósítását magasabb szinten végezni, a hatékonyságot javitani. Az uj technológiák alkalmazására felkészülünk, lehetőségeinken belül azok célszerű alkalmazását kezdeményezzük. Kiemelt feladatnak tekintjük a szakmai és politikai ismeretek szintentartását, bővítését, ehhez a lehetőséget a dolgozók ré­szére biztosítjuk. Az 1981. évi feladatot teljesítettük, folyó évben is biztosí­tott a tervezett létesítmények üzembe helyezése. A VI. ötéves tervi feladatok teljesítéséhez a tervezett lét­szám felvétele szükséges, mely részben a VII. ötéves tervre való felkészülést jelenti. A megfelelő munkakörülmények biztosításához meg kell épiteni a tervezett épületet, ehhez azonban nincs további lehetősé­günk arra, hogy a kivitelezőt a szerződésben vállalt kötele­zettségének teljesítésére rábirjuk. ■r:j

Next

/
Thumbnails
Contents