Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1982-02-25

- 2 -.st.sz: 89 pl.sz: 8 1./ Folyamatos, mindvégig kiemelt feladat a gyermekek eszmei-politikai,világnézeti nevelése, a pajtások közéleti-politikai ismeretszerzésének és gyakorlatának biztosítása — moly nem választható külön egyetlen tevékenységi formától sem. Ennek szintere az iskola, a lakóhely, a közvetlen környezet mindig adott, az ebben rejlő lehetőségek ^használása azonban mindig a felnőtt vezetőktől, csa—. patvezetőségektől függ, Meghatározó, ..soha nem téveszthető szem elől, hogy ezen pedagógiai célkitűzéseket az életkori sajátosságok feltétlen figyelembevéte­lével' kell elérni, s ez nem nélkülözheti a játékot, a játékosságot. a./ A rajközösségek önkormányzatának Önállósága, felelőssége, működési szintjének javitása szinte minden úttörőcsapatban feladatként jelentkezett. Ebből követ­kezően a kerületi Úttörőelnökség programjában konkrét tevékenységi lehetősé­get kellett biztosítani ennek megoldására./Az úttörőcsapatok élhettek - éltek is választási jogukkal/ Nem gyarapítva a központi akciók sorát, hanem komplex módon beépitve az isme— retszezés és a játék különböző formáit, 1979—tői minden évben háromfordulós játékot indított az Úttörőelnökség a rajközösségek számára. A feladatokat úgy alakitóttá, hogy: — kerületünk, fővárosunk, hazánk történelmi múltjának, jelenének és jövőjének., megismerése — az úttörőmozgalom múltjának, jelenének, a nemzetközi ifjúsági mozgalmak meg­ismerése ne csak a gyűjtő—, ]<utat4aunkával legyen megoldható, hanem ezzel párhuzamosan adjon lehetőséget konkrét tevékenységre is. Mindebben rendkívül nagy segítséget jelentettek az uttörővezetők mellett a szülők, az ifivezetők és az üzemi KISZ— szervezetek fiataljai is. A feladatok végrehajtása során érzékelhető volt a rajokkal együttműködő, foko­zatosan bővülő ’felnőtt segítők’ köre, akik nem a gyerekek helyett, hanem a pajtás okkal együtt dolgoztak, játszottak. A jelenlegi mozgalmi évben még inkább a játék, a játékosság kerül előtérbe, amely a népi hagyományok, játékok, mozgalmi— és. sportjátékok megismerésén túl folyamatos játéklehetőséget biztosit. Külön korcsoportot alkotnak a 8. osztályos rajok. Életkori sajátosságaikhoz igazodva, a KISZ—es formákhoz közelítve politikai játékokban vesznek'részt, az év során többször biztosítva erre lehetőséget., E kiemelt feladat kapcsán feltétlenül szólni kell az úttörőcsapatokban alkal­mazott módszerekről, formákról, hiszen ezek széles skálája biztosítja az egyes gyéreiéhez való eljutást: — politikai, társadalmi ünnepek — politikai fórumok — találkozók a munkásmozgalom veteránjaival — pártkörzetekben tartott foglalkozások — a KMP megalakulásának évfordulóján a kommunista pedagógusok, szülők, párt­körzetek tagjainak köszöntése — politikai, társadalmi ünnepek köszöntése felajáiE.ásolckal /Tettek napja/ — szolidaritási összejövetelek, szovjet, chilei, mongol, arab, német pajtások, vendégek meghívásával — az iskolában működő l'ISZUT tagcsoport adjja lehetőségek kihasználása — az SZKTH programjainak látogatása — történelmi séták, kirándulások /Ságvári—liget, Csillebérc, Munkásmcagalni Pamtheon, múzeumok, stb./ — lakóterület, lakobizottságok adta lehetőségek

Next

/
Thumbnails
Contents