Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1982-12-02
- 7 -Nézzük egy konkrét megnyilvánulását ennek a kérdésnek: Nálunk mindenki egyetért ab’oan, hogy javítani kell a munkaerőgazdálkodást, ott és annyi embert kell foglalkoztatni, ahol és amennyire adott munkahelyen ténylegesen szükség van. Mégis, amikor azt vizsgáltuk, hogy milyen mértékben állnak rendelkezésre munkaerő-szükséglet tervezéséhez az alapadatok akkorkiderül, hogy azok hiányoznak, minek következtében annak a vit: nak az eldöntése, hogy hol sok, vagy kevés a munkaerő, szinte lehetetlen. Alapvető gondunk tehát, hogy ugyanazok az emberek,' akik azt mondják értik a mi munkaerőre vonatkozó gazdaságpolitikai céljainkat, nemképesek, neraakarják, vagy nem "érdekeltek" a. végrehajtásban. Összeségében úgy Ítéljük meg, hogy míg céljaink megértetésében megfelelő eredményeket értünk el, addig a cselekvési egység megteremtésében nem minden esetben. A cselekvési egységet befolyásol' tényezők Jobb kézbentartása halasztást nem tűrő politikai feladat Pl. az érdekeltségi rendszer fejlesztésében. A feladatok elvégzéséhez szükséges alkotó légkör megteremtése: Az eredményes munkavégzés egyik fontos feltétele az alkotó légkör megteremtéséért sokat tettünk. Bizalmat adtunk azoknak, akik céljainkért dolgoznak, bátorítottuk az újat, a korszerűt, az eredményesebb munkavégzés módszerét keresőket. Segítettük munkájukat politikai eszközeinkkel. A gazdasági vezetéstől azt kértük és vár tűk, hogy a követelmények egyértelmű megfogalmazásával és a munka feltételek megteremtésével segítsék törekvésünket. Véleményünk szerint ma a vállalati légkör megfelelő abban a tekintetben, hogy vannak értelmes céljaink, igényünk az alkotó, jobb munkára, hogy közös összefogással úrrá tudunk lenni gondjainkon. Ugyanakkor job bán kell bátorítani, támogatni a céljainkért eredményesen tevékenykedőket és megvonni a bizalmat azoktól, akik türelmes, agitációs érvelésünk ellenére sem képesek magatartásukon változtatni. A "mogfeleltétést" előságitő módszerekről; Pártszervezetünk munkamódszerét a meggyőzés, az agitációs érvek elsődlegessége jellemezte mindaddig, amíg ezek eredményre vezette’ tehát a "megfeleltetést" döntőrészt indirekt módon tudtuk elérni.