Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1981-02-26

emelni, mert az elkövetkezendő tervidőszakban minde­nütt előtérbe kerül a szervezőmunka, az üzem- és mun­kaszervezés kérdése. A követelményekhez való alkalmaz­kodás igényli a korszerű termékváltást, az uj gépek, technológiák bevezetését. Az uj bevezetése mindig el­lenállásba ütközik, nagy erőfeszitéet igényel annak elfogadtatása. Ez igaz a brigádokra és a brigádtagok­ra is. Ezért nagyon fontos az agitációs felvilágosító munka. Megnő a kollektívák, az egyének szerepe a fel­adatok megoldásában. Ezért a jövőbe is támaszkodni kell a brigádmozgalomra. A brigádmozgalom jelentőségét bizonyltja, hogy kerületünkben 2000 brigádban kb 22000 fő dolgozik. Az összdolgozók közel 35 %-a. A fizikai dolgozók létszámának 40 %-a részt vesz a versenymoz­galomban. A párttagság létszáma, mely a brigádokban dolgozók 3500 fő. Ifjúsági brigád 167 tevékenykedik, 2600 fővel. Ki kell hangsúlyozni, hogy előrelépés történt a nem termelő területeken is a versenymozgalomban. A párt­szervezetek munkája eredményeként sikerült feloldani azt a régi szemléletbeli problémát, hogy ezen a terü­leten formális a brigédmunka. /Eü területén, intézmé­nyeknél, tervező-kutató intézmér^sknél/. Itt a komplex brigádoknak van nagy szerepük. Befejezésül: az értékelési rendszer központi helyen szerepel. Egyre nagyobb az igény, hogy a szubjektív ele­mek csökkenjenek, mert ez a versenymozgalom visszaesé­sét eredményezheti, de lendítő ereje is lehet. Kérdés a beterjesztett jelentéshez ée a szóbeli kiegészités­­hez nem volt. A vitában részt vettek és javaslatokat tettek: Devecsei József, Sirató Rudif, Bejczi Gézáné, Kettler Pál, Molnár János, Serfőző József, Csípés Ferenc, Koreczki Gusztáv elvtássak:- Az egyéni felelősség szerepét jobban kell növelni a ver­senymozgalomban.- Nagyobb számban kell bevonni a nem fizikati területen dolgozókat a versenymozgalomban.- Az agitációs és propaganda munkában nagyobb hangsúlyt kapjon a versenyvállalá^ok elősegítése.- Tovébbkell fejleszteni a szocialista brigádmozgalmat és munkaversenymozgalmat.- A vállalások alapja továbbta is az adott gazdasági egység terveiben megfogalmazott feladatoknak kell len­nie.

Next

/
Thumbnails
Contents